Magna Cum Laude állva vagy ülve, de örökké zenél!

Hirdetés

A Magna Cum Laude június 9-én a MOM Kulturális Központban adott koncertet. A fiúk akusztikus koncertsorozata, a “Csak ülünk és zenélünk” 2011-ben vette kezdetét. Sikert arattak vidéki városokban és Budapesten is. Így idén sem maradhatott el akusztikus előadásuk. Az érdeklődés igen széles skálán mozgott, voltak kicsik, nagyok, idősebbek, fiatalabbak, nők és férfiak egyaránt.

Akik ott voltak, tudják, hogy ez egy igazán felejthetetlen élmény volt. Mező Misi, a zenekar oszlopos tagja közvetlensége és kedvessége a koncerteken is mindig megmutatkozik. Ez most sem volt másképp. Köztudott, hogy sok rajongóiaval szinte már baráti kapcsolatot ápol. Ezen az estén is számára sok ismerős arc ült a közönség soraiban, és olykor meg is szólította őket, vagy akár külön nekik szólt egy-egy dal. Volt, hogy születésnaposok köszöntésére hangzott el valamelyik ismert sláger.
Misi megragadta az alkalmat és örömét kifejezve számolt be kisfia, Mező Nimród születéséről, aki június 4-én látta meg a napvilágot. Gratulálunk a babához! Íme az első nyilvános kép:

Hirdetés
Mező Misi karján egy örök emlék fia születéséről (Facebook)

Egy kis színpadi borozgatás után a közönséget is megkínálta borral, és a Magna Cum Laude különleges italával, a Mácummal. Meglepetéssel is készült a zenekar. Buborékfújókat rejtettek a székek alá, és arra kérték a közönséget, hogy ezeket fújkálva énekeljenek. Csodás látvány volt, ahogy a buborékok megcsillantak a reflektorfények által miközben Magna sláger szólt. És a gyerkek is még jobban élvezték a koncertet. Sok-sok ismert dallamot szólaltattak meg, a fiúk, mint pl. a Vidéki sanzon, Színezd újra, a Főnököm vagy a Pálinka dal. A hangulat fergeteges volt. Az Ákozott nők című slágernél jót mosolyogtam, mikor mögöttem egy kislány mondja az anyukájának:
“Anya, ez neked szól!”
 
{youtube width=”560″ height=”349″}T_4p0kROklg{/youtube}

Hirdetés

A videót “frankillernek”, azaz Burka Ferencnek köszönhetjük, aki 2006 óta filmezi a zenekar koncertjeit


Misi nem bírt végig ülve koncertezni, így volt, hogy a közönség soraiban sétálva énekelt, és üdvözölte a rajongókat. A zenekar tagjai Kara Misa, Szabó Tibi, Kilián Imi és Mester Marci tették teljessé a műsort. Annyira hangulatosra sikeredett az este, hogy a végén állva tapsolt a közönség.
Így nem is csoda, hogy a szakma is díjazta az együttest, hiszen arany lemez lett a Belső égés című albumuk! Gratulálunk MCL!

Írta: Csákó Zsuzsanna 2012.06.11.
Mondd el a véleményed

Kefir szerint a csúcsra nem feljutni, hanem ott maradni nehéz!

Erős Antónia és Janicsák Veca együtt küzd a zsírok ellen!