Meghívó fotókiállításra

Hirdetés

Jekken Péter fotóriporter kiállítására invitáljuk most a kedves Olvasókat, amelynek megnyitójára  március 31-én, 17 óra 30 perckor  kerül sor a Művészetek Palotájában. Jekken Péter elkötelezett a fogyatékos emberek ügye iránt is, ennek jeleként számos szakosztályi rendezvényünkön fotózott térítésmentesen, időt és fáradságot nem kímélve.

Grósz István, szakosztályunk hallássérült tagja így írt róla:

„Ez a fiatal tehetséges titán Debrecenben tanult az egyetemen,mellette egy laborba járt ahol életre keltette a fotóit. Ott ismerkedett meg Vencselei István fotóművésszel, aki látva tehetségét, felkarolta és a siker felé vezető útra terelte. Az egyetemi évek után 2006-ban a Magyar Újságírók országos Szövetsége (MÚOSZ) fotóriporter szakosztályába felvételt nyert és ezzel elindult a fotós pályafutása.
Munkásságának főbb területei: a tánc, kortárs tánc és a színpadi próbák. A fotókból a tánc megannyi szépsége teljesen magukkal ragadtak, életre keltek határtalan szenvedéllyel, simogató érzéssel és megannyi szépséggel. Minél tovább néztem a fotókat, egyre csak vonzottak szüntelen. Péter fenomenális módon képes a másodperc tört része alatt lencsevégre kapni a megfelelő pillanatot. Beszélgetésünk alkalmával egy közvetlen, szerény fiatalembert
ismertem meg Péter személyében, aki még sokra hívatott.
Egyik alkalommal feltettek egy kérdést neki:

Hirdetés

–Sokan hívnak fotózni?

Mire Péter válasza: –Már többen, mint sörözni!

Garamvölgyi Annamária,

a MÚOSZ Fogyatékossággal Élők a Médiában Szakosztályának elnöke

Képünkön: Jekken Péter és Keleti Éva fotóművész a MÚOSZ-ban

Hirdetés
Jekken Péter és Keleti Éva.jpg

Mondd el a véleményed

Táncolunk az éjben – Megjelent Ian vadonatúj dala

Our Paradise – Új albummal hangol a nyárra a Meteora