Mi lett vele? – Oláh Szandrával beszélgettünk

Oláh Szandra Szoros Amandával
Oláh Szandra Szoros Amandával
Hirdetés

Tehetségsegítő programot indított Mohamed Fatima. A tehetségsegítő program egyik résztvevője, Oláh Szandra korábban több tehetségkutatóból, így az X-Faktorból és Az Ének Iskolájából is ismerős lehet az olvasóknak. A fiatal énekesnő ennek apropóján elevenítette fel történetét, mesélt az azóta történtekről magazinunknak.

Oláh Szandra,  aki a fenti, Szoros Amandával közös videóval jelentkezett Mohamed Fatima tehetségsegítő műhelyébe, így elevenítette fel történetét:

“Négyéves voltam, amikor a szüleim felfedezték ,hogy van érzékem a tánchoz. Ezért évekig táncoltam, rengeteg falunapra, rendezvényre, sokszor Budapestre is hívtak.A legnagyobb élményem az Uránia Filmszínházban volt, ahol táncolhattam olyan előadókkal, akik híresek voltak. Akkoriban még az éneklés nem volt tervben az életemben, de ahogy kezdtem felnőni, az édesapám azt szerette volna, hogy ha van tehetségem, törjek ki a szegénységből, és olyan életet tudjon biztosítani, hogy az életben megálljam a helyem. Rengeteg csalódással kezdődött az életemben az ének , a média világa. 8 éves voltam, mikor a szüleim eldöntötték, hogy szeretnének egy zeneiskolába beíratni, mert fontosnak érezték, hogy a zene és a művészet szerepet játsszanak az életemben. Évekig tanultam zongorázni,színjátszásból és musicalből pedig vizsgát is tettem.Rengeteg oklevelet és díjat nyertem az évek során. Tízéves voltam, mikor láttam a tévében egy tehetségkutatót, ami nagyon megérintett, és úgy éreztem, hogy készen állok arra, hogy megpróbáljam . Az Ének Iskolája című műsorba jelentkeztem. Elérkezett az első meghallgatás, amin jól szerepeltem ezért tovább is jutottam a következőre.Ez egészen a negyedik castingig jól ment, aztán kiestem. Nagyon rosszul érintett. Úgy éreztem, mégsem állok kész erre és még tanulnom kell. Tizenhárom évesen újra jelentkeztem egy tehetségkutatóba, félve, de úgy éreztem, egyszer el kell kezdenem. Rengeteg kudarc,anyagi  és más nehézségekkel de mégis bejutottam az első élő adásba. Sajnos kiestem Mai napig emlékszem arra a mondatra Geszti Pétertől ,hogy ha újra X-Faktor és ő mentor lesz, akkor  jelentkezzek és magával visz. Ekkor úgy éreztem, nem szerettem volna tovább folytatni az éneklést, mert nagyon ki voltam borulva lelkileg. De a szüleim mindig azt mondták, soha ne adjam fel ! Eltelt egy év és egyik nap felhívtak az RTL-től, hogy nem lenne-e kedvem elmenni  X-Faktor meghallgatásra.  Azonnal rávágtam, hogy persze, nagyon szívesen. Elmentem a szüleimmel, és azonnal továbbengedtek a következő fordulóba. Bejutottam az első válogatásra a mentorok elé. Iszonyatosan izgultam, de imádtam a színpadon lenni, látni a közönséget. Ami nagyon nagy önbizalmat adott, ami ezelőtt egyáltalán nem volt meg . Ez a mentorházig tartott. ByeAlex mentort kaptam meg, aminek egyrészt örültem, másrészt viszont nagyon féltem, mert nem volt azonos a stílusunk, ami meglátszott  azon, hogy kiestem. Ahogy ByeAlex kimondta,  hogy sajnos nem tud magával vinni az élő showba, onnantól megállt bennem a versenyszellem. Sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen csalódottságot fogok érezni legbelül. De ahogy teltek a napok, egyre jobban ereztem magam. Elkezdtem dolgozni suli mellett. Segítettem a szüleimnek, és tanultam tovább a suliban. Teltek-múltak a szürke hétköznapok, egyszer csak láttam hogy a DIKH TV-ben keresnek tehetségeket. Megint megpróbáltam, mert sosem akartam feladni az álmaimat kudarcaim miatt. Barátnőmmel, Szoros Amandával – akivel hamarosan egy külön interjú keretében beszélgetünk – a szerk. – együtt elmentünk egy meghallgatásra, és  megnyertük.

Hirdetés
Oláh Szandra Szoros Amandával
Oláh Szandra Szoros Amandával

Ott ismerkedtem meg ezzel a nagyon tehetséges, őszinte barátságos lánnyal. Hónapokig jártunk a Nemzeti Színházba a Somnakaj című musicalba énekesként. Ahogy teltek a hónapok, egyre jobban megismertem Amandát, és úgy éreztem, hogy na, végre! Találtam egy őszinte barátnőt, egyben egy olyan tehetséges lányt, akinek ugyanazok az álmai, amik nekem. Rengeteg embert ismertem ott meg, egyben a zenekari társaimat is. Tavaly újult erővel indultunk el ismét  az X-Faktorban.”

Hirdetés

“Gondoltam, ha nem egyedül megyek, több önbizalmam lesz és magabiztosabbnak fogom érezni magam. Egyben olyan zenészekkel lehettem együtt, akik világ szerte zenélnek. Ez azt jelentette, hogy végre bekerültünk az élő showba, ahol egy Holocaust-dalt választottunk. Sajnos kiestünk,  viszont rengeteg élményt  szereztünk, s még többet tanultunk. De  sosem éreztem azt, hogy ez a végső dolog az életemben. Ha ennyiszer csalódtam, addig megyek az álmaim eléréséig még be nem teljesülnek. Nagyon nehéz ebből a kis faluból kitörni.De sosem adom fel! Amandával szeretnénk elkezdeni valamit, ami segíthetne nekünk kitörni az ismeretlenségből. Ehhez persze jól jön  minden segítség, mert nagyon nehéz kettőnknek,de reméljük egyszer minden jóra fordul, és sikerül az álmainkat beteljesíteni, ami persze rengeteg munkával jár, de megérni . Én mindig azt mondtam, sosem késő semmi! Csak bízni kell és tenni érte.”-zárta gondolatait Oláh Szandra.

Mohamed Fatimával Buliska Adrian klipje kapcsán itt beszélgettünk:
https://divatikon.hu/klippremier-mohamed-fatima-adrian-buliska/
(Szoros Amandával pedig  hamarosan külön összeállítást teszünk közzé.)

Mondd el a véleményed

Dalpremier: Kiss Gina: One Last Night

Anyukák, a (szuper)hősök – Online játékkal és közös videóval is készülnek