Janicsák Veca

Hirdetés

Sorozatunk második részében az X-faktor I legjobb énekesnőjével, Janicsák Vecával foglalkozunk. Nézzük meg, hogy hogyan alakult eddigi pályafutása, amely során bizony külseje is sokat változott.

Veca 1989.október 19.-én született a Z’zi Labor énekese, Janicsák István második lányaként. Az iskolában versenyeken vett részt, az érettségit követően pedig gyártásszervezőként kezdett el dolgozni egy szinkronstúdióban. Rövidesen felkereste a Nickelodeon tévécsatorna, hogy több főcím, illetve betétdalt a lánnyal készítsen el. Az első igazán nagy figyelmet 2007-ben kapta meg, amikor benevezett a Csillag születik versenyébe. Az átütő siker azonban nem ekkor jött el, hanem 2010-ben, amikor az X-faktor tehetségkutató műsorában próbált szerencsét.

Hirdetés


2007-ben fekete tincsekkel ismerhettük meg. (RTL-klub)
 

Az X-faktorban Geszti Péter volt a mentora, akivel együtt egészen a negyedik helyig jutottak, ezzel pedig Veca lett a műsor legjobb énekesnője. Hamarosan válogatáslemeze jelent meg az élőadásokban elhangzott dalaiból, ez a korong pedig alig öt hónap alatt platinalemez lett. Tavaly augusztusban jött a következő album: Második X címmel, amely szerepelt a MAHASZ lista első helyén. Legfrissebb lemeze a Veca Világa, amely az eladások alapján MAHASZ második helyét érdemelte ki.

Hirdetés

Az X-faktor hozta meg számára a sikert, ő lett a műsor legjobb énekesnője. (RTL-klub)
 

Eddigi legnagyobb saját slágere a Kék Angyal, illetve a Labirintus. A dalokhoz egyszerre forgatott videoklipet. A Labirintus a Class FMen negyedik, a Viva Charton pedig a harmadik helyig jutott el.

Veca számára a tavalyi év igazi díjesőnek mondható, ugyanis magáénak tudhatja a Bravo Otto: Év női előadójának, a Glamour: A legszebb hajú sztárjának, illetve a Nők Lapja: Az évtized nőjének járó elismerését. Legutóbb pedig Az év legjobb női hangja trófeáját nyerte el a Transilvanian Music Awards által. De az sem kizárt, hogy a lány ma egy újabb díjjal tér haza, ugyanis jelölve lett a Glamour magazin Legjobb énekesnője kategóriájában.

Szereti nőnek érezni magát. Legutóbb tíz kilótól szabadult meg. (Tigerphoto, Myaudio)


Ez idő
alatt természetesen Veca külseje is formálódott. Egykori fekete haja világosabb lett, az X-faktor után pedig hajhosszabbítással tette nőiesebbé küllemét. Az énekesnő a műtincsek mellett nemrég több mint tíz kilótól szabadult meg, így sokkal bátrabb lett az öltözködést illetően. Ruhatára sokat változott, kevesebb a csillogós darab, több lett a sötétebb szett, amely tökéletesen passzol frizurájához, illetve barna szeméhez. Nektek az akkori, vagy a mostani Veca jön be jobban?

Írta: Hatos Nikolett. 2012.03.22.

 
Mondd el a véleményed

Hollywood Dr. Szöszije ma 36 éves :)

Mozipremierek a hétvégére