Minden baba érkezése egy csoda, ha segítünk neki megszületni!

Hirdetés

Ebben a nemes, életmentő, támogató munkában segítsük együtt a Várva Várt Alapítvány munkáját!

A szervezethez több mint 500 esetben fordultak krízisterhes kismamák és családjaik az elmúlt években, akiknek tudtak segíteni. Tehát azokat az embereket támogatják, akik kritikus anyagi, családi vagy más körülményeik miatt úgy érzik, nem tudják vállalni kisbabájukat.

  • Együtt tudnak érezni a bajba jutottakkal, és segítenek nekik megtalálni a krízisből kivezető utat.
  • Kezdőcsomagot adnak a gyermekük megszülését vállaló krízisterheseknek, és szükség esetén segítenek rendbe hozni lakáskörülményeiket is.
  • A több mint 500 esetből 22 esetben nem volt lehetőség a baba hazavitelére, de ezeknek a babáknak is sikerült várva váró szülőket és szerető otthont találni.
  • Pontosan tudják, hogy az örökbefogadás nagy súlyú és felelős döntés, ezért minden házaspárnak a lehető legnagyobb körültekintéssel és odafigyeléssel nyújtanak segítséget, ha örökbefogadás ügyében fordulnak hozzájuk.
  • Megelőzés – orvos szakembereik rendszeresen tartanak előadásokat általános és középiskolákban a tudatos és értékorientált szexuális életről.
  • Aktivistáikkal önkéntes alapon, civil támogatással és 1%-os felajánlások segítségével dolgoznak. Adószámuk: 18139039-1-42

Itt lehet támogatni az alapítványt tisztálkodási, pelenka, babaágy, kezdő kicsi és nagy babacsomag, babakocsi/ikerbabakocsi támogatási csomagokkal: https://www.varvavart.hu/tamogatas/

Hirdetés

Most pedig adónk 1 %-val, együtt még többet tehetünk a Várva Várt Alapítvány kiemelkedő munkájának támogatásáért! Ne feledjük, hogy életmentő munkában vehetünk így részt!

Hirdetés

További információ: https://www.varvavart.hu/

Mondd el a véleményed

Lelkileg segítik az egészségügyben dolgozókat

Különleges ajándékkal lepi meg az LSTN az egészségügyi szakembereket