“Mozduljunk együtt, egymásért”

Hirdetés

m4.jpg

 Agárdi Szilvia látássérült énekesnő, akit a The Voice című műsorban ismerhetett meg a közönség.Nyolc éves korától népdalversenyeken indult, sokat meg is nyert. 2012-ben jelentkezett, és jutott be a The Voice – Magyarország hangja című tehetségkutató műsorba, ahol az egész ország megismerte és felfigyelt rá.

m1.jpg

 Az énekesnő fővédnöke lett a Mozdulj! Közhasznú Egyesület által szervezett VI. Balatonkerülő tandemes biciklitúrának, amelyen látássérültek és látók együtt tekerték körbe a magyar tengert. Hatodik tandemtúrát sikeresen és rengeteg sportos élménnyel, teljesítették!

Hirdetés
m7.jpg

A remek csapat, a több mint 60 résztvevővel,vidám hangulattal, 250 kilométer tandemekkel és felejthetetlen élményekkel élte meg a Tandemtúrát. A szervezők köszönik a segítőknek, a támogatóknak, és az aktívan kerékpározóknak minden segítséget és a részvételt!

 

m6.jpg

Siófokon Czanik Balázs capoeira aerobik edző segítette a csapatot abban,

hogy minél fittebben tudjanak bringára szállni.

 

Hirdetés

 

Kedves Fiatalok és kedves fényképezni szerető Magyarország!

Már csak 1 nap és kezdődik az iskola, beköszönt az ősz!

m3.jpg
Itt az ideje, hogy a nyáron készült képekből, küldjetek el nekik 2-őt a  nyári fotópályázatukra!

m.jpg

 

A beérkezett képekből szakmai zsűri választja ki a legjobb 10-et, melynek készítőit díjazzák!

m8.jpg

A díjakat a II. Mozdulj! Borversenyen fogják átadni, 2016. októberében.

m5.jpg

 

Várják élményekkel teli alkotásaitokat! 🙂

m2.jpg

 

 

Cikk:

Napsugár Anna

Fotó:

Mozdulj Egyesület engedélyével

 

Mondd el a véleményed

Gyuris Rita énekes,színésznő

Drón támadt Puskás Petire!