Muri Enikőt letiltották a Facebookról?

Hirdetés

 

Az X-Faktor legjobb női hangja megállás nélkül dolgozik, fellépésekről színházi próbákra jár, és fordítva.

Nem rég egy magazin címlapfotózáson vett részt. Februárban lesz az Én, József Attila című darab premierje, amiben Mártát játssza. Emellett tervei között szerepel nagy lemez, és több videoklip. 

Hirdetés

Az énekesnő nyüzsgős életformája mellett nem felejti rajongóit és ha ideje engedi, akkor a közösségi oldalon osztja, illetve osztotta meg éppen aktuális fellépésének időpontját, élményét vagy üdvözli rajongóit. Azonban a napokban váratlanul letiltották hivatalos rajongói profilját. Ugyanis már nem tud belépni az oldalra.


Hirdetés

„Amikor ment a műsor, élt a hivatalos rajongói oldalam. Itt mindig ki tudtam írni pár sort, volt lehetőségem a rajongókkal tartani a kapcsolatot. Azóta azonban töröltek, vagy ilyesmi, hiszen a jelszavammal nem tudok belépni. Azóta már hallottam a negatív visszajelzéseket, sokan azt mondták, hogy csak addig voltak nekem jók, amíg szavaztak. Ez természetesen nem igaz, és első dolgom lesz bocsánatot kérni, amiért nem jelentkeztem. De igazából ez egy rajtam kívülálló ok, mindenki türelmét és megértését kérem.”- mondta Enikő

Reméljük ez csak a technika ördöge miatt alakult így, és nem rejtőzik rosszindulatúság e rejtély mögött.

Írta: Csákó Zsuzsanna 2012.01.20.
Mondd el a véleményed

Ennyi volt! Kizárták az Eurovíziós versenyből!

Horror-komédia a magyar MTV-n!