Nélküled szétesnék – Levente Csuka-klippremier

Levente Csuka
Levente Csuka
Hirdetés

Hirdetés

Nélküled szétesnék címmel új klippel jelentkezik  Levente Csuka, amely Divatikonon debütál. Ennek kapcsán beszélgettünk.

Hogyan született a dal?Milyen volt az alkotói folyamat?

Hirdetés

Ez a dal különösen gyorsan elkészült, mármint ami a szöveget illeti. Pár óra alatt íródott. Az alkotói folyamat remek volt, mint mindig. Nagyon sokat segítettek a barátaim, hogy ilyen formában ez a dal eltudjon készülni. Főleg Szerémi Erik, aki szintén rappel ItsErikson néven, ő felelt most is a keverésért és a masteringért. Kovács Péter Joel pedig a teljes videóklippet készítette el. Ő az, akinek a bethelight.hu -n megtalálhatóak a munkái.

Honnan inspirálódott?

Egy még ismeretlen érzés lett rajtam úrrá, és ez ihletett meg. Teljes mértékben a saját érzelmeimből inspirálódtam. Nagyon intenzíven éreztem valamit, amit eddig még nem. Le kellett írnom, amit máshogy nem tudtam volna így kifejezni.

Kinek és milyen gondolatokkal ajánlja a dalt és a klippet?

Azoknak ajánlom ezt a dalt, akik olyan érzéseket élnek át, amit maguk sem tudnak pontosan kifejezni, meghatározni. Vannak zavaros, érthetetlen gondolataink, amiket nem tudunk megmagyarázni, egyszerűen csak érezzük. Szeretném, ha ezt a dalt hallgatva, lenne remény arra, hogy egyszer mindenre választ kapunk majd.

Milyen volt és hol zajlott a forgatás?

Inspiráló hangulatban telt a forgatás, mint mindig. Sokat segítettek a barátaim a videóklip felvételekor is. Aznap, amikor a felvételek készültek, nagyon hideg volt, mínuszok voltak. A tónál, ahol felvettük, ott pedig ilyenkor különösen hideg van. De ez sem tántorított el minket, hogy elkészítsük a dalhoz legjobban illő mozgóanyagot. A szécsényi sóderbánya-tónál forgott.

Amennyiben volt esetleg egy kis előzetes tesztelése a dalnak, milyen volt a fogadtatás a barátok, ismerősök körében? 

Szeretem megmutatni a barátaimnak a zenéket, videóklipeket a megjelenés előtt. Mindig kíváncsian várom, hogy mit szólnak majd hozzá. Szerencsére azt mondhatom, hogy remek a fogadtatása a környezetemben ennek a dalnak és videóklipnek is. Bízom benne, hogy a nagyközönségnek is tetszeni fog.

Van még bármi, amit megosztanál a Divatikon olvasóival?

A dalban is elhangzik, hogy “Hadd sajnáltassam újra magam“. Úgy gondolom, hogy aki azt mondja, hogy nem szereti magát önsajnáltatni az hazudik. Bitang jó érzés! Persze nem másoknak, nem mások előtt, hanem egyedül a négy fal között, ahol senki sem lát.

Mondd el a véleményed
Des

Változás – a Divatikonon premierezik Des dala

A Nemzet Aranya jelentkezés – infok itt