Oltai Kata wikipedia – infok itt

Hirdetés

Oltai Kata wikipedia – infok itt.

Oltai Katának jelenleg nincs wikipedia oldala.

Oltai Kata művészettörténész
Művészettörténetből és franciából diplomázott az ELTE-n, 2008-ban kezdett dolgozni a Ludwig Múzeum kurátoraként. Olyan tárlatok köthetőek a nevéhez, mint a Gerber Pál-életmű-kiállítás és a Rita Ackermann-kiállítás, de ő koordinálta a Moholy-Nagy László-retrospektívet és a Martin Munkácsi-tárlatot is. Ezt a szakmai csúcsnak számító kurátori széket cserélte szabadúszásra 2012 áprilisában. 2011-ben Nánási László fotográfussal együtt létrehozták az ÁTLÁTÁS projektet. A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy 2014-ben ÁTLÁTÁS 2 címmel ismét elindították a programot.

Hirdetés

Az ő munkája az Arcok című Déri Miklós-könyv, illetve a MissionArt Galériával közösen kiadott, Ujj Zsuzsi fotográfiai munkásságát feldolgozó kötet. Harmadik alkotóként részt vett Borsos Lőrincékkel közösen az Önkritikus portré című kiállítássorozat létrehozásában. 2016-ban Konfekció néven butikot nyitott a VIII. kerületi Víg utcában, ahol használt ruhákat árulnak, ezzel többek közt a tudatos fogyasztást, a divatkritikusságot, az „antikereskedelmi üzletpolitikát” támogatják.

Az üzletet a 2016 októberében indított FERi – feminista projektgaléria gazdasági lábának is szánták. Az egykori autószerelő műhelyből kialakított, 18 négyzetméteres, a white-cube kiállítóterektől tudatosan különböző helyszín nem képvisel művészeket, Oltai hívja meg oda az alkotókat.

Hirdetés

Ez a cikk Oltai Kata wikipedia – infok itt először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

A Oltai Kata wikipedia – infok itt bejegyzés először a Neked ajánljuk! jelent meg.

Mondd el a véleményed

Böröcz Zsófia életrajz – infok itt!

Dunaharaszti Városnapok 2023 – programok, infok