Ottjártunk a 7.Kolozsvári Magyar Napokon – Szabó Ajándék összeállítása

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Hirdetés

Üdvözlök mindenkit Erdély fővárosából, Kolozsvárról. Jelenleg éppen a 7. Kolozsvari Magyar Napokat ünnepeljük, történelmi keretek között, hiszen egyrészt a Mátyás király által alapított város most ünnepeli a 700 éves fennállását (jelmondata ennek tiszteletére frappánsan ,,a hétszázát”), másreszt pedig mióta Erdély Románia fennhatósága alá
került, először adtak engedélyt arra, hogy  a  Fő téren tarthassanak magyar rendezvényt(“Miénk a tér!“). Az amúgy magyarok által nagyjából 10%-ban lakott varos utcáin most ezerszámra találunk magyarokat az erdélyi területekről, Magyarországról es a világ minden tájárol egyaránt.
A szervezők hihetetlen munkával- rengeteg helyi civilszervezet, felekezet es vállalkozó segítségével- rendkívül nívós programsorozatot kínálnak nekünk.
A programsorozat augusztus 15.- én nyitotta meg hivatalosan a kapuit.
Azóta egyre növekvő kínálattal és egyre több programmal látja el az
ide érkezőket. A rendezvénysorozat kinőtte szórakoztató jellegét,
felkarolta a művészeti ágakat, a kultúrprogramokat, és immár
kulturális fesztivállá avanzsált. Európai szinten ma a legnagyobb
kultúrfesztivál zajlik éppen, ami ráadásul minden korosztálynak
folyamatos es érdeklődésének megfelelő kínálatot nyújt.
A fesztivál lebonyolítását nem mellesleg nagyjából 100 fiatal önkéntes
folyamatos munkája segíti, akik szívvel-lélekkel dolgoznak a szervezők
mellett (a közös ügyért, ingyen).
Saját honlapjukon (http://www.magyarnapok.ro/hu/) minden fontos
információ elérhető a teljes programsorral, az infóstandoknál és a
programok helyszínen is ingyenesen elérhető a részletes programfüzet,
valamint saját applikáció segítségével telefonról is megtekinthető a
kínálat. (Ráadásul be is jelölhetjük a kedvünkre való eseményeket,
amire aztán a telefonunk figyelmeztet. Mindenhol található térkép es a
telefonon is elérhetőek a helyszínek, ami nagyban megkönnyíti az
először idelátogatók dolgát.
A felolvasások, verses programok, játszóházak, kincskereső túra,
tárlatvezetések, zarándoktúrák kifogyhatatlan és ingyenes kínálata
mellett három színpadon folyamatosak a koncertek is. Minden este
élvezhetünk egy nagykoncertet, és minden este meg is telik a Fő tér
magyarokkal, ami szintén ritka és szép pillanat. Ezek közül kiemelném
a Beatrice zenekar augusztus 16.- i fantasztikus fellépését, amikor is
szinte szemtelen nyíltsággal megélhettük néhány szám erejéig a nemzeti
fajdalmunkat is.
Talán bátran mondhatom, hogy a mai irodalmi élet egyik legszínesebb,
legérdekesebb, legemberközelibb kínálatával találkozhatunk itt, a
”versbe illő találkozás”-tól kezdve (a történelmi EMKE
szervezésében), a Bulgakov Irodalmi Kávéházban felolvasott alkotásokon
át (pl: Breda Ferenctől a Levelek az utókornak), számos kiadó is
képviselteti magát a Farkas utcai forgatagban, valamint a Helikon is
folyamatos különlegességekkel van jelen.
A varos történelméről is rengeteg érdekességet megtudhatunk, ingyenes
idegenvezetések indulnak naponta. A Bánffy-palota a Szent Mihály
templom tornya es a Házsongárdi temetőben vezetett túrák különleges
alkalmak, amiket máskor nem láthat, tapasztalhat meg az ember.
A magyar napok teret ad nagyon fontos témáknak is, amire máskor máshol
nincs lehetőség, innen tudom, hogy a jövő év célkitűzései közé
tartozik a civil szervezetek működésének erősítése és a fiatalok amúgy
is igen erős tenni akarásának támogatása, tevékenységük eszközökkel való
felvértezése, hiszen az ő feladatuk lesz befejezni, amit elkezdtek az
évek során megerősödő civil szervezetek.
Aki szeretne egy kicsit kikapcsolódni, velünk ünnepelni ezen a
történelmi fesztiválon, az meg vasárnapig megteheti, hiszen a
programok augusztus 2-ig tartanak. Az utat Magyarország legnyugatibb
pontjairól is 7-8 óra alatt meg lehet tenni, és tapasztalatból mondom,
hogy kibírható, mert én is megtettem ezt az utat és nem bántam meg.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Hirdetés
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Fotók és cikk: Szabó Ajándék
2016.08.18

Mondd el a véleményed

Augusztus 20-a a Why Not-ban!

Admiratio