Pásztor Anna: Legalább annyira főszereplői a koncertjárók a buliknak, mint maga a zenekar!

Hirdetés

A vitákat hasznosnak, a haragtartást pedig időpocsékolásnak tartja. A közönségét cinkostársaknak fogadja, az ünnepeknek elengedhetetlen fontosságot nyilvánít. Mi jut eszébe az első szerelméről? Mikor, és miért sírt legutóbb az Anna and the barbies énekesnője, Pásztor Anna? Legfrissebb Divatikon Kvízünkből ez is kiderül!

Hirdetés

1. Melyik volt az a dal, amelyet legutóbb meghallgattál?
John Mayer: Gravity

Hirdetés

2. Nyitottál már ki korábban ajándékot, amit neked szántak?
Nem, soha! Az ajándékbontás a szertartás fontos része, ahol az ajándékozó és az ajándékozott is örömben részesül. Az együttlét legalább olyan fontos, mint maga az ajándék!

3. Mit gondolsz a Valentin-napról, s a hozzá hasonlatos ünnepekről?
Az ünnepek, a celebrációk elengedhetetlen fontosságúak, hogy egy-egy pillanatra megállítsák, vagy lelassítsák a monoton gépezetet, amit a civilizálódás kialakított magának. Ha csak napokra, vagy pillanatokra is, de sütkérezhetünk az élet eredeti szabadságérzetében, amikor fontos a pillanat, és a másik ember.

4. Tegyük fel, hogy megnyered a lottó főnyereményét. Mi az első dolog, amit megteszel?
Őőő! Ugrálnánk a kedvesemmel, és dobálnánk a pénzt a nagyágyon! (nevet)

5. Hányas voltál a suliban…
Énekből: 5
Testnevelésből: 5

6. Könnyen ismerkedsz? Mennyire engeded közel magadhoz a rajongókat? Van olyan barátod, aki esetleg ebből a körből „került ki”?
Könnyen ismerkedem, de az igazán közeli barátaimat egy kezemen meg tudom számolni. Én a rajongó szó helyett egyébként inkább partnereket használnék. Cinkostársak, akikkel orbitális koncerteket tudunk összehozni. Legalább annyira főszereplői a koncertjárók a buliknak, mint maga a zenekar!!! Igen, főleg az „ős keménymaggal” nagyon jó a kapcsolatom, kapcsolatunk! (mosolyog)

7. Mi jut eszedbe az első szerelemről?
Izgalom, odaadás, remegés, lázadás, gyöngédség, felfedezés: ÉLET!

8. Írtál már szerelmes levelet?
Több százat… Sőt, a legtöbb dalunk szövege is az! (mosolyog)

9. Mikor volt az első nyilvános szereplésed?
Négy évesen az öcsémet szórakoztattam a kiságyában. Talán stand-up féle lehetett, mert úgy gurgulázott a nevetéstől, hogy csuklani kezdett! (nevet)

10. Milyen előnyeit tapasztalod az ismertségnek?
Ami a legfontosabb nekem, nekünk, hogy a zenénk, rengeteg emberhez eljut, és így értelmet nyer szinte az egész életünk!

10+. És mik a hátrányai?
Az internetes ügyintézés… Rengeteg időt kell, egy virtuális világban tevékenykednünk, ahelyett, hogy a valódiban léteznénk…

11. Mikor sírtál legutóbb?
Amikor az élet megcsillan valamiben… Legyen az szépség, öröm, vagy fájdalom… Tegnap varjakat láttam a Duna parton. A földön csak „sasszézva” tudtak közlekedni, aranyosan voltak, esetlenek. Eszembe jutott egy régi szerelmem, aki balett táncosnak tettette magát, hogy őt is felvegyék az utazótársulathoz, amivel külföldre kellett mennem. Majdnem sikerült is neki, csak amikor a „sasszét” lépést egy kicsit újraértelmezve mutatta be… Szóval egy kicsit varjas volt… A nevetéstől sírtam akkor, és tegnap is, a parton… (mosolyog)

12 Ha vitába keveredsz valakivel, te teszed meg az első lépést a békülés felé?
Vitázni jó, sok minden kiderül, és néha útba is igazít. Haragban lenni viszont nagyon nem szeretek, az csupán időpocsékolás. Vita után hamar lenyugszom, mert fontosabbak az emberi kapcsolatok, minthogy valami féligazságok miatt, bármennyi időre is megszakadjanak.

13. Mi az a rossz tulajdonságod, amivel a leggyakrabban találkozhatnak szeretteid?
Ráérős vagyok, késős… Dolgozom rajta, már egész szép eredményekkel! (mosolyog)

14. Mi volt a legkedvesebb ajándék, amit rajongótól kaptál?
Nagyon el vagyok kényeztetve. Volt, hogy a „főzzünk csókból baracklekvárt” kezdetű dalunk után egy egész évig lekváros kenyeret ettünk, mert annyi üveg baracklekvárt kaptam – a legnagyobb örömömre! Kaptam fakardokat, fellépő ruhákat, kiegészítőket. Egy órát, ami mindig a MOST-ot mutatja. Rajzokat, festményeket, fotómontázsokat. Van egy nagyon jó fej srác, aki rendszeresen hoz a bandának egy nagy doboz sült húst! Az egyik legkedvesebb ajándék egy üvegcipő volt, olyan háromszor összekoccintós varázscipő… (mosolyog)

15. Mi az a tárgy, vagy esemény, amit legutóbb lefotóztál?
Nem nagyon fotózok, elképesztően tehetséges fotós barátaink dokumentálják a zenekart, és minden lépését. A telefonomon csak egy kép van, amikor a zenekarom születésnapi meglepetésként egy erősítőtárolón betolt nekem egy születésnapi tortát a próbaszünetben… (mosolyog)

Mondd el a véleményed

Pásztor Anna: Ez igazából mindenki dala!

Lass Bea: Az emberek azt gondolják, nehezemre esik a nevetés.