Pokorny Lia lefőzte Rákóczi Ferit és Szilágyi Áront

Hirdetés

 

Főzőversenyen bizonyítottak a NÉBIH nagykövetei

 

Hirdetés

Rántott csirke készítésben mérette meg magát a színésznő, a Class FM műsorvezetője és az olimpiai bajnok kardvívó, ám ezúttal nem csak az ízek számítottak a zsűrinek, hanem az is, hogy ki ismeri jobban az élelmiszerbiztonsági szabályokat. Harminc adagot készítettek el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) új nagykövetei, és kiderült: senkit nem mérgeznének meg a konyhában. Sőt!


Szilágyi Áron kard helyett éles késsel, Pokorny Lia háziasszonyi tapasztalatával szállt versenybe, Rákóczi Feri a Morning Show gasztro-gurujaként pedig profi módon mozgott a konyhában. Csirkecombot kellett rántaniuk a NÉBIH új élelmiszerbiztonsági nagyköveteinek, méghozzá úgy, hogy közben a szabályokat is betartják. Bár a versenyzők maximálisan figyeltek arra, hogy biztonságosan főzzenek, csodálkozva néztek a szakértőre, amikor gyorstesztet végzett a látszólag gondosan letisztított pulton: bizony volt még ott szennyeződés bőven!

 

Otthon automatikusan főzök, de most sok mindent tanultam. Megtudtam például, hogy ha nincs rajta látható szennyeződés, a tojást nem kötelező megmosni, továbbá megtarthatom kedvenc fa vágódeszkámat is, csak repedés ne legyen rajta” – mondta a színésznő. A helyszínen lévő élelmiszerbiztonsági szakértő Liát külön megdicsérte, amiért ékszer nélkül fogott neki a főzésnek.

Rákóczi Feri volt a leggyorsabb, még arra is jutott ideje, hogy segítsen Szilágyi Áronnak a petrezselyem aprításában. „Nem készültem konkrét recepttel, megnéztem, milyen alapanyagok vannak, és azokból raktam össze az ételt. Egy cornflakes-es, mandulás panírt készítettem, amihez zöldfűszereket adtam” – árulta el a Morning Show műsorvezetője. A rádióst a vágódeszkák helyes használata hozta csak kissé zavarba, de gyorsan felülemelkedett a káoszon, és úgy főzött, mint a villám!

 

Nézd meg interjúnkat Ferivel:

 

{youtube}mCPj7-dkAEw{/youtube}

 

Áron ritkábban ragad fakanalat, mégsem riadt meg a kihívástól, hidegvérrel vagdalta a húsokat. „A panírozás előtt petrezselymes, citromos keverékbe forgattam a szeleteket. Sportolóként a csirke az alapélelmiszereim közé tartozik, azt viszont csak most láttam igazán, hogy mennyi mindenre kell figyelnünk a konyhában”- mondta Szilágyi Áron.

 

Nézd meg interjúnkat Áronnal:

 

{youtube}eFwZky-mZMo{/youtube}

 

Habár szoros volt a küzdelem, Bede Róbert sztárszakács Pokorny Lia főztjét nevezte ki győztesnek, a szakértők pedig mindhárom versenyzőnek átnyújtották a biztonságos főzésért járó oklevelet. Otthon mindenki maga őrködik konyhája biztonsága felett, de a NÉBIH – és immáron a nagykövetek is – azon dolgoznak, hogy a jövőben minél kevesebben betegedjenek meg a rosszul felhasznált élelmiszerektől.

A NÉBIH Zöld számán (06 80 263 244) bárki bejelentheti, ha élelmiszerbiztonsági szempontból kifogásolható termékkel találkozik.

 

Nézd meg interjúnkat Liával:

 

{youtube}dqiWvU_SnhQ{/youtube}

 

Hirdetés

Mondd el a véleményed

Rákóczi Feri csajozási tippjei főzéssel

Magyar sztárzenészek emlékeznek a négy éve tragikusan elhunyt legendára