Rábaközi Gergő 1992. augusztus 20-án született Kalocsán. Gondtalan, legfiatalabb éveit még faluhelyen, Géderlakon töltötte, majd az általános iskolát Pakson a Bezerédi Általános Iskolában fejezte be. Ez alatt a 8 év alatt az ASE egyik élsportolójává lett Judo-sportágban viszont az ambíciói az olimpiára, szerencsétlen sérülések következtében szertefoszlottak. Emellett a Pro Artis Művészeti Iskolában is képezte magát mint ifjú szavaló és színi növendék. A sportkarrier kiesése után nem volt kérdés mivel akar foglalkozni az élete hátralevő részében, ezért maradt a már megkezdett színi pályán. Budapestre költözött és a Bródy Imre Gimnáziumban folytatta tanulmányait Dráma szakon. Sok előadásban vett részt. A középiskola utolsó éve nagyon keményen telt a számára, mert elvesztette a kishúgát egy családi tragédia következtében és két hónapra rá már folytak is az érettségik és felvételik a színművészeti egyetemekre. Az érettségit jó eredményekkel vette be, viszont sem Pestre sem Kaposvárra nem vették fel, így a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakiskolába került OKJ-s Színész II. képzésre. Amíg elvégezte, közben ahol csak tudta képezte magát. Elment a nem létező szabadidejében még más tanodákhoz is fejlődni. Mire megszerezte a színész II-es papírt és a drámajáték vezetői engedélyt, már elérkezett a 4-ik felvételihez a színművészeti egyetemekre. Még egy a ráadás, tartja a mondás és fel is vették. Jelenleg Eperjes Károly alá tartozó osztály hallgatója a kaposvári egyetemen. Jelenleg a Slemmerfilm’s Studio-val is dolgozott színészként, első nagyjátékfilmben debütál a Vakfoltban, amit januárban láthatunk a budapesti mozikban.
Az hogy az élet még merre sodorja, rejtély ám izgatottan várja a kijelölt utat számára.
– Szomorúan kezdődött budapesti életed, testvéredet elvesztetted, háromszor nem vettek fel álmaid sulijába, ezekkel az akadályokkal hogyan küzdöttél meg, és mit üzensz hasonló sorstársaknak, hogyan erősítsék lelküket, ha hasonló fájdalom éri?
-Természetesen nem volt egyszerű a szemem a pályán tartani, hiszen az ember ilyen idős korában nincs felkészülve az efféle pofonokra az élettől, csak megy a saját kis útján és azt hiszi övé a világ. Rengeteg fájdalom van ebben az útban, de engem megtanítottak odahaza arra, hogy mindig fel kell, mindig fel tudjak állni, bármi történjék is velem. Emellett világéletemben olyan ember voltam, aki mérhetetlen optimizmussal nézett a világra legyen az akármilyen is, mert valahol legbelül azt érzem, hogy másképp nincs is értelme ennek az életnek. Társul mellé nem kis naivitás is, amit szeretek, bármekkora fájdalmakat tud okozni a hétköznapokban. Választhattam volna azt az utat is, hogy bezárok és átlépek, akin csak akarok, de akkor meg biztos, hogy nem élem túl. Sokan azt hiszik az a túlélés, pedig nem. Az csak felemészt. Ilyenkor a legnagyobb akadály számodra te magad vagy én úgy gondolom. A tanulmányok, a hobbik, a kötelességek végzése teljesen eltörpül amellett, hogy mikre jön rá az ember az élethez való hozzáállásával kapcsolatban. Én akkor is ilyen kis kedves, őszinte, naiv, optimista srác leszek, aki szereti az életet, ha fene fenét eszik is, és másoknak is csak ezt tudom javasolni, még ha nagyon nehéz is így élni, mert szeretetből fakad. Anélkül pedig senkik/semmik vagyunk.
– Számodra melyik szerep az álom szerep, eddig milyen szerepekben játszottál és melyikben érezted magad a legjobban?
-Nincs álom szerepem bármilyen nehéz is elhinni. Az biztos, hogy szeretném elérni azt, hogy majd eljátszhassam a legtisztábbat és a legsötétebbet is, és most is azon vagyok, hogy ezt a szintet elérhessem. Volt már pár szerep, amit megformálhattam, de mindegyikben találtam valamit, ami miatt jól éreztem magam benne, így nincs is olyan, amiben a legjobban, mert mind másért volt jó számomra.
– Hogy kerültél kapcsolatba az idén mozikba kerülő Vakfolt filmmel, mi a szereped és milyen érzés, hogy mozikban láthatja az egész ország?
-Még a Nemes Nagy Ágnes Szakiskolába jártam, amikor Bori Ádám ebédidőben megkérdezte tőlem, hogy nincs e kedvem forgatni. Nekem nagyon is volt. Hogyne lett volna. Mesélt Slemmer Ádámról és projektjéről, én pedig nézegettem előzetes munkáit meggyőződve arról, hogy megéri e az időmet ez az egész és úgy láttam, hogy megéri, így találkoztam Slemmerrel. A találkozón megismerkedtünk kicsit, beszélgettünk arról, hogy ki kicsoda, aztán felvázolta nekem a filmet, és hogy egyáltalán nem így képzelte el a főszereplőt, viszont szívesen a kezembe adná Várady Attila szövegkönyvét. Én csak pislogtam, hisz úgy mentem a találkozóra, hogy remélhetőleg kapok egy jó kis mellékszerepet, amivel első filmesként kicsit bontogathatom majd a szárnyaimat, erre a rendező nekem adta a főszerepet. Az, hogy ezt az első filmes szárnypróbálgatást most egy ország is szemmel kíséri, izgalommal tölt el és persze jó érzés. Az is hogy egy diákfilm idáig eljutott. Az, viszont kicsit fura érzés, hogy két éve játszottam úgy, ahogy ebben a filmben. De hát ez benne van. Ez ilyen. Innentől csak reménykedem, hogy nem repültem túl közel a naphoz.
– Milyen élményekkel telt a Vakfolt film forgatása és melyik volt a legszebb rész ami mély nyomott hagyott benned a munkák, a felkészülések alatt?
-Az egész nagyon tetszett. Diákfilmnek indult és csak mi, diákok, gondoltuk egy nyár alatt összedobunk valamit, aztán jól érezzük magunkat és közben mindenki azt csinálja, amit szeret. Ezért az egész családias hangulatban készült. Persze voltak viták, meg Ádámot is néha legszívesebben lehajítottam volna a postásüdülő tetejéről, de ezek az élmények is – az egész stáb nevében mondhatom – hogy mosolyt csalnak az arcunkra, ha visszatekintünk rájuk. Miután az Amego filmstúdió is beszállt a projektbe csak a profizmus lépett a képbe, a családias hangulat hála égnek megmaradt. Volt itt autósüldözés, verekedés jó sok, kék zöld foltok, lövöldözés, vér, szex, karambol, nevetés, sírás, jól megérdemelt kiadós ebédek és rengeteg ölelkezés és pacsi. A legszebb része számomra mindig az volt, amikor megszületett valami bármelyikünknél, és a snitt végén csak szemlehunyások és bólintások voltak.
– Mennyire tartod közel magadhoz a fogyatékossággal élő emberek világát, mennyire érzed át az ő világukat és miben tudsz nekik segítségül szolgálni ha esetleg egy látássérült sorstárs megkeres hogy színész lenne mik a szempontok a jó színész életében mikhez adnál nekik tanácsot hogy jobbá válhassanak és érvényesülhessenek?
-Édesanyám a Küldetés egyesületnél dolgozik, ami értelmi fogyatékkal élőkön segítő szervezet. Nővérem is épp kezd ebben dolgozni, szóval elég közel tartom magamhoz. Míg a Nemes Nagy Ágnes Szakiskolában tanultam, Mázló Tímeától tanultam jelelni és a SINOSZ-nál tettem le nyelvvizsgát, bár elég sokat felejtettem sajnos, viszont ezt a tudást bármikor fel tudom erősíteni. A látássérült színház elég izgalmas dolognak hangzik, bár én még sohasem élhettem át ilyesmit. Mivel teljesen máshogy érzékelnek dolgokat ezért a színpadon egészen különleges dolgok születhetnek. Csak bátorítani tudom őket, ha ez az álmuk, hisz ki mutatná meg azt a minőséget, ha nem ők? Tanácsot talán azt adnám, hogy ne féljenek maguktól, vagy attól hogy mi lesz ha… Csak bátran képviselni azt, ami van. Még ha az nem is a legjobb. Onnantól lesz fejlődés. Én is ezt csinálom.
– Mi az álmod, amit eddig nem értél el és mire van szükséged, hogy megvalósíthasd?
-Az az álmom, hogy mintaapa legyek és hivatását teljesítő, foglalkoztatott színművész. E két dolog megvalósításához, a pénzen kívül, hála égnek jelenleg minden adott. Remélem, nem tolom el.
– Hogyan tovább, mik az előtted álló terveid, hogy érzed jó úton haladsz?
-A tervem hogy lediplomázzak, közben lehet, hogy elvégzek még egy szakmát, mert nem árt, ha az ember több lábon áll, plusz ezután a hajtás után nem hiszem, hogy nehéz lenne. Közben játszani szeretnék akár színházban akár filmben. Már kiadtam egy verses kötetet. A címe Egy Tőről. Szeretnék még publikálni verses köteteket és azon is gondolkodom, hogy valami nagyobba is belevágom a fejszém, mint író. Gondolok itt drámákra, regényre. Utazni akarok, amit Kedvesemmel meg is valósítunk. Úgy érzem, jó úton haladok. Ha pedig kiderül, hogy rosszul láttam, akkor nem leszek rest megfordulni és megyek egy másik irányba, mert soha sincs késő változtatni valamin, ami nem megy vagy nem jó nekünk.
– Mit jelent számodra a divat mennyire követed, van-e kedvenc márkád, vállalnál-e modell munkákat?
-Nem követem a divatot, viszont néha pont belefutok, amin jót szórakozom. Úgy értem lehet, hogy valahol tudat alatt látom, hogy körülöttem hogy néznek ki az emberek és elkezdek olyan cuccokat viselni, de nem tartom valószínűnek, viszont agyfurkász sem vagyok. Turkálóba járok, néha napján veszek valami márkásabbat, de azt sem azért, mert márka, hanem mert megtetszik. Kiskoromban szerettem a Tisza cipőm.
A márkás cuccaim nagy része ajándék. Ha anyám nem dobná folyton ki a legkedvesebb ruháimat, lehet, úgy néznék ki, mint egy csöves.
Azért nincsen nagy baj.
Mondják, hogy van érzékem ahhoz, hogy jól nézzek ki, ha akarok, megy is, csak hát, ahogy Márai Sándor mondja a Füves könyvben, úgy állok hozzá én is.: „Az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni.”
Modell munkát viszont természetesen vállalnék. Szívesen várom is a felkéréseket.
– Mit üzensz a divatikon.hu olvasóinak miért menjenek el megnézni a moziba a Vakfolt című filmet mivel inspirálnád, csalogatnád el őket az előadásra?
-Mindenképp érdemes megnézni, már csak azért is hogy az ember lássa mire képes pár fiatal, ha tényleg akarnak valamit. Szerintem nem szabad kihagyni. Jó látni, hogy nem kellenek hatalmas pénzösszegek ahhoz, hogy idehaza is egy érdekes akciófilm készülhessen. Van benne dráma, humor, akció, szerelem. Azt garantálom, hogy nem fognak unatkozni.
Cikkíró:
Napsugár Anna
siket fotóriporter
- Fotók:
Rábaközi Gergő engedélyével
