Rihanna babát szeretne!

Hirdetés

A pop hercegnő az ELLE áprilisi számának borítóján pózolt, a vele készített interjúban pedig elmondta, hogy számára Chris Brown az igazi, és már a közös babájuk születésére sem szeretne sokat várni.

Hirdetés

” Stay című számom egy történet arról, hogy milyen valakit igazán szeretni, akár egy örökkévalóságig.- nyiltakozta Rihanna a magazinnak.”Ez az érzés egyedülálló, nem érzi az ember mindenki iránt, így ha egyszer rátalál nem akarja elengedni. Pontosan ezekkel az érzésekkel írnám le a köztem és Chris közötti kapcsolatot.”- Az énekesnő azt is elárulta, hogy a jól működő kapcsolatuk alapja a nagyszerű barátság, ami köztük van.”Most, hogy már felnőttek vagyunk jól fogjuk csinálni. Hálás vagyok az új kezdetért.”

Hirdetés

Ahogy a jövőbeli álmairól beszél, Rihanna bevallotta, hogy terveiben nem csak magánrepülők és pazar partik szerepelnek. Megemlítette ugyanis, hogy szeretne gyereket. Ezek mellett egy hónapos vakációról is beszélt, valamint azt is szóba hozta, hogy bár nagyon szeret turnézni, nem szeretné ezt csinálni élete végéig. Egészséges és boldog életet szeretne. Az egészséges életmódja most még megkérdőjelezhető, ugyanis az Instagram-on az utóbbi időben feltöltött olyan fotókat, amin sztriptízbárokban lóg, majdnem meztelenül pózol, vagy éppen füvet szív.

“Megosztok mindent az Instagram-on, ami történeik velem.”-mondta Rihanna az ELLE-nek.”Akár füvet szívok, akár egy biblia idézetet olvasok, akár a legjobb barátommal lógok, aki történetesen Chris.”

Mégha a nyilvános vélemények nem is érdeklik, egy valaki mégis van, akinek a szava többet ér számára mindennél, ez az ember pedig nem más, mint az anyukája.”Senkitől nem félek ezen a világon, kivéve az édesanyámat.” Rihanna elmondta, hogy anyukájának meg van a véleménye az internetre feltöltött képeiről, és nemtetszését is kifejezte lánya magatartása miatt.”Amikor anyukám felhívott a képek miatt, nagyon kínosan éreztem magam.”- nyilatkozta a merész énekesnő.

Hogy mit tartogat számára a jövő, még nem tudhatja, ám egy valamiben biztos, hogy 5 év távlatában már mindenképpen szeretné, ha babaruhákat vásárolhatna saját csemetéjének.

 

Írta: Wukovics Vivi, 2013.03.03.

Forrás: Huffingtonpost

 

Mondd el a véleményed

A Dal döntőjét ByeAlex nyerte

Tűz a pécsi Ifjúsági Házban