A szakmai zsűri kiválasztotta a Magyarország szépe döntőjének mezőnyét

Hirdetés

Idén is megrendezésre kerül hazánk legrangosabb szépségversenye, a Magyarország Szépe. A verseny döntőjét július 20-án, élő adásban közvetíti az M1, ahol egy látványos gálaműsor keretében kiderül, ki képviselheti Magyarországot Londonban, a Miss World 2014 nemzetközi döntőjén. A hétvégi elő- és középdöntőn minden eddiginél erősebb mezőny gyűlt össze, hogy megmérettesse magát az eseményen.

mosz7

Idén több mint ezren jelentkeztek a Magyarország Szépe versenyre. A hétvégi elő- és középdöntőn minden eddiginél erősebb mezőny gyűlt össze, hogy megmérettesse magát az eseményen.  Közülük választotta ki a zsűri azt a háromszáz lányt, akik részt vettek az elődöntőben. A középdöntőbe már csak a nyolcvan legszebb versenyző kerülhetett be. A második fordulóban már nem csak a külső megjelenés számított, a jelentkezőknek egy rövid bemutatkozás után a zsűri által feltett kérdésekre is válaszolniuk kellett. Nagyon fontos szempont volt a döntő csapatának kiválasztásánál, hogy a lányok beszélnek-e nyelveket, mennyire felkészültek és tájékozottak, hiszen a nemzetközi döntőben nem lesz mellettük tolmács, aki segíti őket a kommunikációban.

Hirdetés

Hirdetés
mosz6

A hozzáértő szakmai zsűri a lányok külseje és rátermettsége alapján 22 versenyzőt juttatott tovább a döntőbe. Ők egy felkészítő táborban készülnek majd a végső megmérettetésre. A verseny döntőjét július 20-án, egy nagyszabású gálaműsor keretében közvetíti az M1.

 

Mondd el a véleményed

Lila-fehérből öltözött zöld-fehérbe

Szenvedélyes hobbiszakács kerestetik!