Szállnék a széllel – Új dallal jelentkezik Hugyecz Péter

Hugyecz Péter
Hugyecz Péter
Hirdetés

Szállnék a széllel címmel vidám hangulatú szintipop klippel örvendezteti meg a hallgatóit a koronavírus-járvány kellős közepén Hugyecz Péter. A dalt dalszerzőként, operatőrként és vágóként Szabó Gábor, dalszövegíróként pedig Vegera András jegyzi.A klippről – amelyben az ipolytölgyesi rapper hangja mellett a tánctudását is megcsodálhatja a nagyérdemű – Peti így nyilatkozott: “A koreográfiát én találtam ki és én tanítottam be.Két új táncos barátom, Keserű Peti és Orosz Balázs vállalták velem a tánc részt és így a refrént a Vajdahunyad várban vettük fel az egyéb részeket pedig a MÜPA körül környékén.” Az új dal az énekes decemberben megjelenő 3. nagylemezén lesz majd hallható.

A Szállnék a széllel című dal – amelyet A Dal2021-be is neveztek –   Peti így nyilatkozott: “vidám szövegű, egy kicsit a barátságról, szerelemről az össze tartásról szól. Azoknak ajánlom a dalt. akik átélték már azt, hogy újra egymásra találtak régi barátságok, vagy épp szerelmek, és a dalt hallgatva és a klipet nézve vidámmá teszi az ember lelkét. A koreográfiát jómagam csináltam.”

Hirdetés

Az énekes 2020.november 7-én a Dunakanyarban, Szobon, a Zátony Music Pubban adott volna koncertet, a koronavírus járvány azonban keresztülhúzta a számításokat – sajnos a fellépést a koronavírus okozta hatályos jogszabályi rendelkezések le kellett mondani.

Kárpótlásul a veszélyhelyzet elmúltáig Péter szombatonként  20:00-tól karantén Facebook Live koncertet tart 2 órában közösségi oldalán. Mint mondja, a célja ezzel az, hogy kicsit kizökkentse az embereket a depresszióból és felvidítsa őket, s ez rá is jó hatással van. “A saját dalok mellett más előadóktól is énekelek karaoke változatban többek között Republic-Szeretni valakit valamiért ami egyik nagy kedvencem.”- zárta gondolatait az énekes.

Mondd el a véleményed
Third Planet - fotó Bodnár Dávid

Megjelent a THIRD PLANET első nagylemeze

Kosztolányi Dezső legmegindítóbb szerzeménye