Klippremier: Szellem – Most vagy soha (interjú)

Hirdetés

Zúzós klippel, üstökösként robban be a SZELLEM együttes  a magyar popzenébe. Bemutatkozásuk nem túl frappáns, ám lakonikusan tömör, és minden bandára tökéletesen ráilleszthető. Facebook oldalukról idézünk: “A Szellem egy olyan zenekar, ami emberekből áll akik zenélnek.Dalokat írunk magunknak és talán neked.” De a továbbiakban beszéljenek inkább ők maguk. Szellem-interjú.

Mit kell tudni a dalról és a klipről?

A Most vagy soha c. dal a két számos bemutatkozó kislemezünk könnyedebb dala. A punkrockon belül inkább a poppunk, skatepunk vonalhoz áll közelebb. Egész konkrétan, amikor a hangmérnök meghallotta a stúdióban a demo verzióját ennyit szólt: „Ez egy Blink-182 dal is lehetne.” A szöveggel azokra az emberekre szeretnénk reagálni, akik nyomós indok nélkül folyamatosan panaszkodnak a környezetüknek. Úgy gondoljuk, mindenkinek megvan a maga baja, de az élet sokkal elviselhetőbb, ha észrevesszük a jó dolgokat és nem merülünk el a saját negativitásunk mételyében.

Hirdetés

 

A klipet a Nortyx Hangstúdiónak (https://www.facebook.com/nortyxhangstudio/) köszönhetjük. Tóth Péter tulajdonos, hangmérnök, a dal rögzítése után felajánlotta támogatását a videó elkészítéséhez, sőt egyből egy kész történetet vázolt hozzá, amire azonnal rábólintottunk. Így tehát mondhatjuk, hogy az első hangtól, az utolsó képkockáig Nortyx Pepe keze munkáját dicséri a videoklip, amiért örök hálával tartozunk neki.

Hol forgattátok a klipet? Milyen volt a forgatás?

A forgatás maga egy nap alatt lezajlott, a zenélős részeket a kaposvári Roxínházban vettük fel, az otthoni jeleneteket pedig egyikünk nappalijában. A szereplő lányok, Tamás Fanni és Kiss Viktória profi színészeket meghazudtoló hozzáállással hajtották végre az instrukciókat, és bár többségében komoly snitteket filmeztünk, végig vidám hangulatban telt az egész nap, ezúton is köszönjük nekik.

Hirdetés
Mit kell tudni az Életben vagyok c. a dalról? Hogy született? Mi ihlette?

Az Életben vagyok c. dal a súlyosabb, komolyabb hangvételű punkrock darab a kislemezről. Az ihletet az egyik legjobb barátom élethelyzete szolgáltatta. Nehéz időszakon ment keresztül, amiről sokat beszélgettünk és az érzéseim ebben a dalban kerültek összegzésre. Szerencsére már túl van azokon a dolgokon, és amikor mutattam neki az elkészült felvételt azt mondta szerinte ez eddig a legjobb dalszövegem, bár a személyes érintettség miatt lehet kicsit elfogult vele szemben.

Terveztek fizikai lemezt is, vagy egyelőre – sok más zenekarhoz hasonlóan – igyekeztek minél több jó zenét klippel együtt kidobni?
Fizikai formátumú lemezt egyelőre nem tervezünk kihozni, inkább dalokban gondolkozunk. Olyan dalokban, amiket mi is szívesen meghallgatnánk, ha valaki más készítené el őket és folyamatosan pakoljuk majd fel őket az online felületekre. Nem tudjuk, mekkora igény van az általunk szeretett és játszott magyar nyelvű punkrockra idehaza, de nem célunk stadionokat megtölteni vele. Csak a hozzánk hasonló ízlésű embereknek szeretnénk adni egy új ízt a kissé beszűkült és megkopott zenei étlapon. Szerencsére eddig nagyon jó visszajelzéseket kaptunk a bemutatkozó két dallal kapcsolatban, ami megerősít abban, hogy a kezdetben saját szórakoztatásra szánt zenénkkel másnak is örömöt tudunk okozni.

Mivel töltitek ezt a koronavírusos időszakot? Készül esetleg valami?

A koronavírus helyzet idáig kevésbé érződik a mi hétköznapjainkon, ugyanúgy járunk dolgozni, csak az emberi érintkezések minimalizálódtak mind a munkahelyen, mind a magánéletben. Mivel nem terveztünk koncertezni a közeljövőben, ezért egy bulit sem kellett lemondanunk. A soron következő stúdiózást – amikor ismét két dalt veszünk majd fel – viszont csúsztattuk, mert nem ítéltük létfontosságúnak és maradunk otthon.  A hétvégi érintkezések így jobb híján nálunk is átköltöztek a videochat csoportok világába, ami bár furcsa, de mégis szórakoztató. Reméljük, azért hamarosan túl leszünk ezen a helyzeten.

 

linkek:

Facebook: https://www.facebook.com/szellemband/

Instagram: https://www.instagram.com/szellem_band/

 

Mondd el a véleményed
Molinero

Klippremier: Molinero – Bolond lány

Őrtoronyból feléd – Diabolus in Musica – interjú