Jöjjön Szép Ernő versei összeállításunk.
Szép Ernő: Nézni
Két titkos sötét pont nézi szememben
Az életet, amely körülront engem.
Kiállítások káprázata ez,
Én nézem és nem nyúlok semmihez.
Nézem mint gazdag éjszakákon át
Álmaim ünnepi forgatagát.
Virraszt szemem, éber két katonám
Alvó életemnél a nyoszolyán.
Nézni a fényeket, nézni felhőket,
Nézni gyászruhás vékony szőke nőket,
A farsangot, mely utcámon elnyargal
S én nem megyek a vihogó farsanggal.
S igy vonulnak és nézhetek utánok:
Nyári éjek és téli délutánok
Óh, nézni: száll a napfényes vasárnap,
Órák, amikor randevúkra járnak.
Óh, nézni… bennem nincs vágy, cél, erő,
Így vár tunyán a trónkövetelő.
Csak ne bomolna semmi a szemembe,
Láz, mámor, köny ne gyujtogatna benne,
Világéletemben tisztán és szépen
Néznék, mint holt húgom egy régi képen.
Így nézzenek hű szemeim halálig,
Egy szép, komor csók szent pillanatáig.
Szép néma csók lesz. Eljön egyszer, holnap:
Pilláim örökre egymásra forrnak.
Ha idebenn majd minden elaludt,
Nagy csönd lesz: leeresztem a zsalut.
Szép Ernő: Vers
Szél voltam én mely ellobog
Egy ernyőt fel nem fordítottam
Egy rózsaszálat meg nem törtem én
Felhő voltam, gyors égi füst,
Vonagló szárny, uszékony álom,
Egy árnya sem maradt, nem lett eső
A szívszorulás voltam, a sohaj,
A messzenézés, csönd két szó között,
A fülcsengés, az elcsodálkozás
Szép Ernő: Emlék
Az életet barátom szétszórja itt az élet,
Én nem tudom mit éltem s mi az, hogy én itt voltam,
Már minden igazságnak, mely itt jár, udvaroltam,
Fáradt vagyok, nincs kedvem s magamról nem beszélek.
És képzelem még mindig, sejtem, gyanítom, várom
Hogy a boldogság fog majd egy reggel rám köszönni
S elment időm kezd majd, mint tavasz jön, visszajönni
És minden szépre fordul s azt hajtom: álom, álom.
Én mindennap megnéztem a felhőket az égen
Mert szépek voltak, szépek szépség fölött, túl szépek
És tudtam mindörökre múlnak mint álomnépek,
Ez fájdalom s öröm volt együtt s így volt jó nékem.
A felhők pártján voltam s virágokon borúlva
S a tenger volt tanyám és a széllel kóboroltam.
S mégis mindig és mindig az emberek közt voltam
S mentem szorongva köztük színházba, háborúba.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Elmúlni vágyom s vágyom. S felélni, jönni, lenni:
Csudálatos csudálat a nagy világ. Egyetlen.
Hogy ríttam volna gyáván: emberek! És kegyetlen
Ordítottam vón: álom! téboly! nem igaz semmi!
De ez mind annyi volt mint mikor a sűrű nyájban
Egy juh nyugtalanul megy, fejét felfúrja, béget,
De elnyomják és nem látsz közöttük különbséget
Ahogy tünnek mind a nagy porban, alkonyattájban.
Szép Ernő: Recept
Se meghalni, se nem élni,
Lemondani, de remélni.
Ülni, föl-fölkelni, járni,
Várni, várni, várni, várni.
Elaludni és álmodni,
Álmodozni, gondolkodni.
Vágyni, vágyni, elepedni,
Hagyni a szívet repedni.
Nézni, nézni, elámulni,
Csak bámulni és elmúlni.
Örülni az égnek reggel,
Beszélni a gyermekekkel.
Heverészni és sétálni,
Fütyörészni és tréfálni.
Mindenkit mosollyal csalni,
Mulattatni vigasztalni.
Elfáradni és pihenni,
A könnyeket kiengedni.
A könnyeket könnyen venni,
A szenvedést elszenvedni.
Tenni-venni, jönni-menni,
Képzeletben messze lenni.
Túl gondolni a világon,
Túl az Óperenciákon.
Szép Ernő: Hinta
Páros csillag fenn az égen
Fenn a holdnak közelében
Nekem olyan nagyon tetsző
Az a csillag az a kettő
Oda kötöm majd a hintám
Ha beszáradt itt a tintám
Elpihenve ringva lengve
Onnan nézek csendesen le
Onnan nézem ezt a Földet
Ezt a kéket, ezt a zöldet
Csoda csendbe rengve lengve
Ázsiákon elmerengve
Afrikákon Ázsiákon
Minden Polinéziákon
Lejtve lejtve, csak felejtve
Fájdalmaim mind elejtve
Szép emlék lesz, félig álom
Hogy itt jártam a világon
Szép Ernő: A bánat útja
Egyszer csak felkerekedtem,
A hátamra zsákot vettem,
Botot vágtam száraz fáról,
Elmentem erről a tájról,
Mentem, mentem, mendegéltem
Mindenfelé ahol éltem.
Minden könnyem összeszedtem,
Kit szememből elejtettem
Harcmezőről vérből, sárból,
Hoteleknek vánkosáról,
Szép leány keze fejéről,
Hű könyveknek leveléről,
Temető hideg kövéről,
Szegényeknek küszöbéről.
Összeszedtem minden szómat,
Visszacsaltam minden óhmat,
Sóhajaim elkapkodtam
Mindent felgombolyítottam,
Boldog órám után jártam,
Boldog órám nem találtam,
Lépéseim mind megleltem,
A nyomát mind felemeltem.
Mindentől amihez értem
Sorba bocsánatot kértem,
Mindent megköszöntem híven,
Amitől csak fájt a szívem.
Elbúcsúztam a világtól:
A tengertől és a fáktól,
Kerti, mezei virágtól,
Kezemet nyaló kutyáktól.
Zsákomat hátamra véve
Mentem a világ végére,
A világ végén leültem,
A nagy csendnek úgy örültem
És azóta mind csak nézem
A felhőket fenn az égen.
Szép Ernő: Hold
Feljön a hold, szép fehéren
Áll az égen,
Csillagoknak arany harca
Csak rajong körös-körűl,
A holdnak beteges arca
Néz, mereng és nem örűl.
Egyszer csak ezüst mosollyal
Fellocsolja
Bágyadt képét és elrezdül,
Indul, és leng fényesen,
Tiszta tejúton keresztül
Ellebeg veszélyesen.
Csillagok közt, kék felhőkön
Mind előbb jön.
Ingva édes borzadállyal
Andalodva ittason,
Szende képpel, álmos bájjal
Lejt, iramlik, száll, oson.
Így édesget, így csal szépen
Egy idétlen
Alakot, ki egy tetőn lenn
Lassan jő elébb, elébb,
Boldogan néz fel, merően
És a semmibe lelép.
The post Szép Ernő versei appeared first on Meglepetesvers.hu.
