Szombaton Budapesten is hódít a „Party like Gatsby” nemzetközi rendezvény

Hirdetés

Hevér Gábor összenőtt Leonardo DiCaprioval

Budapestre is elérkezik az évek óta Európa nagyvárosaiban megszervezett, világszínvonalú rendezvény, a nagyszabású „Party like Gatsby”. A magával ragadó, egész estés show-val megfűszerezett buli tízezrek tömegeit kápráztatta már el, ahol a misztikum, a kíváncsiság, a vágy és a szertelen vidámság lebeg a középpontban. Ezúttal fővárosunkat is ellepi a varázslat, az 1920-as évek őrülete: a korlátlan, laza lehetőségek világába csöppenhet az, aki ellátogat november 5-én a Symbolba.

6.jpg

Hirdetés

2016 legelbűvölőbb partyja már most nagy népszerűségnek örvend hazánkban is, emberek ezrei ugyanis érdeklődve várják a fényűző alkalmat. A látvány és a műsor biztosan lenyűgözi a résztvevőket a lázas húszas évek bűvöletében. A felejthetetlen élményre már nem kell sokat várni, hiszen szombaton, november 5-én 20.00-tól kitárja kapuit a Symbol, hogy a vendégek saját szemükkel bizonyosodjanak meg az exkluzív eseményről. Az impozáns táncos, színházi és cirkuszi részletekből álló előadások, a modern swing koncert és a szertelen, érzéki buli kiváló együttese megdobogtatta az emberek szívét már egészen Münchentől Hamburgig, Stockholmtól Koppenhágáig és Dublintól Helsinkiig egyaránt.  Mivel ez az eseménysorozat a 1920-as évek rendkívül elegáns, ám egyben szabad, izgalmas, a határokat feszegető időszakát képviseli, a dress code ezáltal csinos, nőies ruha a hölgyek számára, akik az erre a korszakra jellemző kiegészítőkkel csábíthatják az erősebbik nemet. A férfiak pedig öltönybe bújva hódíthatják meg szívük választottját. A rendezvénysorozatot egy amerikai szerző, F. Scott Fitzgerald világhírű regénye, a „The Great Gatsby” ihlette, amelyet az író 1925-ben alkotott. A könyvet már többször filmre vették, ám a legutóbbi adaptáció főszereplője Leonardo DiCaprio. A mű központjában a fiatal, rejtélyes milliomos Jay Gatsby áll, aki híressé vált az öböl parti kastélyában tartott, fényűző mulatságairól.

Hirdetés
4.jpg

Hevér Gábor, DiCaprio magyar hangja mesélt arról, milyen húsz éve a filmjeit szinkronizálni. Már olyannyira ismeri az amerikai színészt, mintha két évtizede baráti kapcsolatot ápolnának.  – A Titanic volt az első, és azóta is én szinkronizáltam őt, egyet kivéve. Nagyon megszerettem őt ezalatt az idő alatt. Kiváló színésznek tartom, örülnék, ha egyszer találkozhatnék vele élőben is. Mindig évek elteltével nézem meg a filmjeit, mivel nem szívesen hallgatom két-három órán keresztül a saját hangom. Sokszor kérdezik tőlem, hogy láttam-e ezt vagy azt az alkotást. Meglepődnek, hogy nemmel válaszolok, és van olyan, amit a mai napig nem láttam, pedig kíváncsi vagyok rá. Egy-két év alatt elfelejtem, miről is szólt a munkáim során nagyjából észlelt film, és természetesen mindig kritikusan hallgatom ilyenkor saját magam, nem tudom elfelejteni, hogy én vagyok a hangja – kezdte az ismert színész, akit már többször leállítottak az utcán, hangját és arcát is felismerve. – Arra kell figyelnem, hogy úgy csináljak mindent, ahogy Leonardo, sem többet, sem kevesebbet. Tudom, hogy kell őt szinkronizálni, és azzal is tisztában vagyok, hogyan végzi a munkáját, ezért is szeretem, és könnyebb is mint egy vadonatúj emberhez kölcsönöznöm a hangom. A húsz év alatt összenőttünk, elég jól ismerem. Már a hangom alapján is leszólítanak az utcán, egyszer egy fiú rohant utánam, hallotta, hogy beszélek, és odahívott a barátnőjéhez, aki nagy rajongó. Ám előfordult már rendőr igazoltatáskor, a biztos úr megjegyezte, hogy nagyon ismerős a hangom, de nem kellett semmilyen hasznot húznom ebből, hiszen minden szabályt betartottam.

Mondd el a véleményed

Matthew McConaughey, a szülinapos + szavazhatsz is

TOTAL DANCE FESZTIVÁL 2016. november 19., Hungexpo