Sztárnak Született

Hirdetés

A Sztárnak Születtem Győztese lett Seres Kitti

 

Pár napja a Sztárnak Születtem BREDD Rádió Tehetségkutató Győztese lett a fiatal tehetséges Seres Kitti, aki nemcsak bájával, hanem hangjával is elvarázsol. Idén májusban az Arany Violin Ének Verseny Különdíjasa és a XIII. Europop Nemzetközi Énekversenyen meghívást nyert, a Szlovéniában (Bled) megrendezésre kerülő híres fesztiválra, ahol Magyarországot képviselheti júliusban.

Hirdetés

 

 7.jpg

– Honnan indult nálad az éneklés, kitől tanulsz és miért ezt az utat választod?

 

– Kiskorom óta szeretek énekelni, viszont nagyobb változáson 13 éves koromban estem át. Kisvárdán a Vári Emil Általános Iskolába jártam, ahol volt egy drámakör, amelynek tagja voltunk pár barátommal. Musicaleket adtunk elő, itt tanultam és szerettem bele úgy igazából a színpad rejtelmeibe. Emlékszem Tóth László igazgató úr mindig nagyon bíztatott bennünket. Ezzel párhuzamosan bekerültem az iskolai kórusba és elkezdtem külön énektanárnál is (Oláh Enikő) foglalkozni a hangommal. Így indultam el a hosszú rögös úton a messzi cél felé.  Jelenleg Budapesten élek és a már elismert Singh Viktóriánál képzem hangomat. Tagja vagyok a Csomópont Tehetséggondozónak, akikkel rendszeresen járunk fellépésekre.

 4.jpg

 

– Mit jelentenek számodra a tehetségkutató rendezvények? Már harmadszor is sikeresen versenyezel, de most első hellyel is büszkélkedhetsz?

 

– Minden tehetségkutató verseny más. Rengeteg tapasztalatot és rutint adnak a maguk módján. Én különösen szeretem megmérettetni magam. Még sose nyertem eddig, nem is tudtam, hogy ennyire jó érzés. Természetesen a második, harmadik, bármelyik helyezéseimnek is nagyon örültem. A versenyeken tudom a legbiztosabb visszajelzéseket kapni, hiszen szakmai zsűrik döntenek sorainkról versenytársaimmal.

 

 1.jpg

– Nagyon büszke vagyok rád, már több ízben láthattalak fellépni hihetetlen pozitív kisugárzású és mosolygós, bájos előadó vagy. A hangoddal azonnal leveszed az embereket a lábáról, figyeltem a hatást mikor Te énekelsz. Mit kaptál lelkileg most a BREDD Rádió Sztárnak Születtem tehetségkutató versenytől?

 

-Elsősorban köszönöm szépen kedves szavaidat! Hogy mit kaptam a versenytől? Tapasztalatot, lehetőségeket, még több színpadi rutint, újabb ismeretséget és még sorolhatnám. A legjobbkor jött ez a győzelem, hatalmas adrenalin bombához tudnám hasonlítani, amely hatalmas löketet adott a folytatáshoz. Persze eddig se jutott eszembe, hogy abbahagyjam az egyetlen dolgot az életemben, amit örömmel csinálok. Elkötelezett vagyok, hinni kell, hogy a befektetett munka gyümölcse beérik.

 

 

Hirdetés
2.jpg

– Nagyon elegánsan és változatosan öltözködsz előadásaidon. Mit jelent számodra a divat a hétköznapokban és a színpadon? Van kedvenc styliss-od, vagy ruha márkád?

 

– Nem vagyok az a „plázacica” stílusú lány, de adok magamra. Nincs kedvenc styliss-om és ruhamárkám. Átlagosan öltözködöm saját ízléseim szerint. Ha valami nem áll jól rajtam nem fogom megvenni, csak azért mert most az a divat. A színpadi és a hétköznapi ruháim teljesen eltérőek. A színpadi alázat megköveteli, hogy igenis szépen, előadáshoz illően öltözködjek fel.

 

 5.jpg

– Nagyon kevés fotót látni rólad, de azok hihetetlen szépségről sugallnak. Vállalsz modell munkákat, filmes színpadi felkéréseket?

 

– Vannak a baráti társaságomban olyan személyek, akik szeretnek fotózni. Megvan hozzá a tudásuk és természetesen a remek fényképezőgépük is. Ők csinálják rólam a látott fényképeket. Még nem dolgoztam ilyen tereken belül, de szívesen kipróbálnám.

 6.jpg

– Jótékony célból mi áll legközelebb a szívedhez, kiknek segítenél fellépéseddel?

– A hátrányos helyzetű gyerekeken és a menhelyen lévő állatokon. Édes teremtések, akik hatalmas szeretetet tudnak adni.

 

 3.jpg

– Mi az álmod, amit eddig nem sikerült még megvalósítani?

– A bakancslistám még nincs készen, szerintem életem végéig írni fogom.

 

 Főoldal.jpg

– Mi leszel, ha nagy leszel?

– Mindenképp szeretnék a zenével foglalkozni. Nem híres énekesnő vagy világsztár akarok lenni, csak egy előadó, aki ha feláll a színpadra, el tudja feledtetni veled a mindennapi gondjaidat. Remélem, egyszer a hobbim a munkámmá válhat, és elismert zenész lehetek. 🙂

 

 8.jpg

– Ha szeretnének elérni fellépés vagy modell munka miatt, hol vagy elérhető facebook oldal vagy e-mail címen?

– Így van, ezen a két helyen tuti megtalálnak.

Facebook: www.facebook.com/serkitti

E-mail: [email protected]

 

– Mit üzensz a Divatikon.hu zene rajongóinak milyen 5 bölcsességet?

– Álmodjatok nagyot!
– Gyűjtsetek minél több tapasztalatot és tanuljatok sokat.
– Hozzatok áldozatokat a dolgokért, amit el akartok érni.
– Legyetek kitartóak, rendíthetetlenek, állhatatosak és elhivatottak!
– SOHA NE ADJÁTOK FEL!!!

 

 

 

 

 

 

 

Fellépéseidhez további sikereket kívánok.

 

 

Szeretettel:

Cikkíró:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

Fotó:

Seres Kitti engedélyével

Mondd el a véleményed

Wanda Rose

Refugee song – A Mad Horse újdonsága