Rabok. Egytől-egyig keményen dolgozik szigorú felügyelet mellett. Mindegyik más ok miatt került ide, az emberek pedig „számsorozatok”. A 24601-es nevezetű, Jean Valjean kenyeret lopott beteg húgának, ezért 20 évet szolgált. Büntetése letelt. Ám szabadulása együtt jár a társadalom megvetésével, hiszen irataiban élete végéig ott szerepel egy szó… egyetlen, bár súlyos szó: „Közveszélyes”. Szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy bárhogy is próbálkozik, a múltja miatt nem kap munkát, az emberek elfordulnak tőle. Nincs mit ennie, nincs hova mennie. Egy kolostorba fogadják be, de reggelre eltűnik az értéktárgyakkal együtt. Jean Valjeant elfogják, de a plébános megvédi. Ezzel az újrakezdés lehetőségét kapja meg. Ekkor megfogadja, hogy a társadalom számára hasznos, jó ember lesz belőle, aki másokat is segíteni fog.
Ez a nyitójelenete a Victor Hugo klasszikusából, a Nyomorultakból készült filmváltozatnak. A filmet, amelyben több történetszálat is végigkövethetünk, három Oscar-díjjal jutalmazták idén. Nyomon követhetjük Jean Valjean életét, hogy miként kezd teljesen új életet egy rab és miként válik a társadalom tisztelt tagjává, Fantine küzdelmét lányáért és a felcseperedett Cosette kibontakozó szerelmét Mariusszal.
A filmváltozat hűen mutatja be az akkori Franciaország társadalmi helyzetét: a kibontakozó forradalmat a fiatalok körében. Ezt a színek is kiválóan érzékeltetik. Hangulatot teremtenek a francia zászlók, a tömeg. Az egyik legizgalmasabb rész, amikor Jaen Vaeljan a párizsi csatornákon keresztül elmenekülve megmenti nevelt lánya, Cosette szerelmének, Mariusnak az életét. Valamint személyes kedvencem az a jelenet is, amikor a kis szöszi hajú Cosette elénekli dalocskáját, a Castle on a Cloud-ot (ez egyébként a zenesuliban vizsgadalom is volt régebben).
A filmben egyértelműen a legmeghatározóbb cselekményszál Jean Valjean és Javert „küzdelme”. Olyan ez, mint a macskafogó, egy játék. Egész életükön át, halálukig üldözik egymást. Hol az egyik menekül, hol pedig a másik. Javert, a törvény szolgája kiválóan teljesíti kötelességét, akár a kiváló rendőr címet is kiérdemelhetné. Azt mondanám, hogy társai lesznek egymásnak egy egész életre. Tisztelik egymást, a méltó ellenfelet látják a másikban. A játszma Javert öngyilkosságával ér véget, feladta a küzdelmet, amelyben nemcsak ellenfelével, hanem önmagával is harcolt. Maximalista módon szerette volna végezni feladatát, fanatikusan akart megfelelni a saját maga által felállított elvárásoknak és a társadalomnak.
Az árva kislányt, Cosettet pedig Jaen Valjean vette magához. A kislányból idővel gyönyörű hölgy lett, aki a fiatal forradalmár mellett megtalálta a szerelmet, a boldogságot. Mariusnak a véres forradalom után már csak Cosett maradt, barátai mind odavesztek a Szabadságért.
A film Jaen Valjean halálával ér véget, ahol a bölccsé vált, élete során megpróbált ember, szerettei körében hagyja itt az Életet. A legutolsó jelenet picit titanicos nekem, hiszen az összes korábban meghalt szereplőt láthatjuk együtt, boldogan.
Amikor beültem a filmre elég vegyes érzéseim voltak… a történetet nem teljesen ismertem, a musicalből is csak egy-egy dalt, de annyira belefelejtkeztem a filmbe, hogy szinte azt is elfelejtettem, hogy olvasnom kell a feliratot. Aztán ott volt a másik gondolatom is, miszerint vajon hányan fognak velem ülni a teremben a vetítésen? Hiszen az emberek többsége nem szívleli a „csöpögős és dalolós” filmeket. Bevallom tévedtem. A színészek lebilincselő alakítást nyújtottak, csodálatosan énekelték a dalokat is, amelyek lélekbe markolók voltak.
A neves színészeket (Hugh Jackman, Russell Crowe, Anne Hathaway, Amanda Seyfried) felvonultató mozisikert mindenkinek csak ajánlani tudom, hisz a musical végeztével a lelkünk ünneplőbe öltözik, már-már újra hiszünk az elfeledett emberi értékekben és érzésekben.
Írta: Badicz Adrus, 2013.03.04.
