Az X-Faktor első két szériája óriási sikerrel futott a piacvezető csatornán. Az RTL Klub így érthető módon útjára indította a 2012-es évadot is. A felhívásra már több ezren jelentkeztek, hogy olyan sikereket érhessenek el, mint például az eddigi győztesek, Vastag Csaba és Kocsis Tibor.
2010 és 2011 is az X-Faktor éve volt: az RTL Klub nézői számos fiatal tehetséget ismerhettek meg, akik közül többen is jelentős sikereket értek el, rengeteg fellépésen, több klipforgatáson, valamint kis- és nagylemez felvételen vannak már túl. A 2010-es évad győztese, Vastag Csaba, valamint Takács Nikolas A második X című albumáért aranylemezt, 2010 legjobb x-faktoros női hangja, Janicsák Veca A második X albumárt platinalemezt, a Veca Világáért pedig aranylemezt vehetett át nemrégiben. A 2011-es évad top3 helyezettje is kiemelkedő sikereket könyvelhetett el. A győztes, Kocsis Tibor, valamint a második helyezett Muri Enikő Az első X albuma dupla platinalemez, míg Baricz Gergő szintén Az első X című korongja rövid időn belül platinalemez lett.
Így érthető, hogy miért jelentkeztek ezúttal is több ezren az elmúlt évek legsikeresebb hazai énekes-tehetségkutató showműsorába, az X-Faktorba. Vasárnap az RTL Klub székházánal óriási tömeg várakozott, hogy megmutathassa kivételes hangi adottságait az előválogatáson.
– Számítottunk rá, hogy idén is rengeten jelentkeznek az X-Faktorba, de ezúttal is minden várakozásunkat felülmúlta a jelentkezők száma. Több ismerős arc is felbukkant a válogatás során, akik idén ismét megpróbálják majd bebizonyítani a mentoroknak, hogy ott a helyük a legjobbak között, de hogy kik ők, az egyelőre titok. – nyilatkozta a műsor kreatív producer, Herman Péter.
Forrás: RTL Klub