Nem születnek igazi kultusz előadók, nem érdemes lemezt kiadni, és Magyarország piaca az átlagosnál is jobban beszűkült. A tehetségkutatók világában élünk, de gyakran még itt sem kapnak elég teret a profi előadók. Az ex Picasso Branch énekesével, a Jézus Krisztus Szupersztár Judásával, több ismert musical csillagával, Száraz Tomival beszélgettünk a kialakult helyzetről!
Teljesen érthető, hiszen manapság Magyarországon már csak azok érvényesülnek, akik tehetségkutatóban tűnnek fel. A zsűri elhiteti a közönséggel, hogy jók, akár igaz ez, akár nem. Vagy Trash Star-nak kell lenni. Nem tudom itthon bejött-e már ez a szóhasználatba a celeb helyett, de úgy gondolom, ideje lenne! Kiadni lemezt nem éri meg, így kultusz előadók sem születnek már. A korábbi nem feltétlenül mindig megfelelő színvonalú tehetségkutatós túl áradat miatt rengeteg profi zenész előadó maradt munka nélkül, vagy legalábbis jóval kevesebb munkalehetőséggel, mint korábban. Kellenek a friss arcok, de nem ennyi egy ekkora országban. Általában azokat futtatják, akiket utána könnyen ki lehet dobni a kukába. Ezzel pedig tönkreteszik jó néhány tehetséges ember életét. Éppen ezen felbuzdulva próbálkozik meg néhány profi előadó, vagy akár egykori sztár azzal, hogy a TV megjelenések által a megérdemelt figyelmet megkapják, és valami morzsa nekik is jusson abból az egyébként picike tortából, amit még itthon nagy nehezen el lehet érni. A Voice arra épül külföldön, hogy profi énekeseket keresnek meg, olyanokat is, akik már sokat elértek, de nem TV-sztárok.
Te nem gondolkoztál a jelentkezésen?
Elég kockázatosnak tartom.
Miért is?
Én fél évvel korábban már tudtam, hogy ki fogja nyerni ez egyik ilyen tehetségkutatót. Éppen ezért sok profit ügyes metodikával kiejtenek még idejében. Persze vannak kivételek, és zseniális énekesek előadók a nyertesek és befutottak között, de olyan is akad, akit ha nap, mint nap énekesként mutatnak be, az sértés az igazi énekesek számára. Én, igaz, hogy még szinte kölyökként, de három lemezen és több videoklipben szerepeltem. Ezek után Európa akkoriban legsikeresebb musical turnéjának voltam szólistája, majd Európa legnagyobb hajótársaságának, és egyik legszínvonalasabb Entertainment csapatának tagja. Itthon megkaptam Lucheni, Rómeó és Mark szerepét 3 nagyszerű musicalban. Aztán Judast játszhattam a Jézus Krisztus Szupersztárban! Lényeg a lényeg, nem gondolom, hogy megfelelő fórum lenne, és jól venné ki magát Magyarországon ezek után a történet.
Itthon nem úgy veszik, mint Amerikában. Itt okosan annyit mondanának, hogy “fú, hogy leénekelte az XY-t az új csávó, megmondta a Geszti is.” Őt egyébként én is szeretem, de valljuk be, nem azért, mert annyira ért az énekléshez. Amikor egy “história” nevű pletykalap azt mondja az újságírónak, aki elkészített velem egy szuper interjút, hogy “Hogy jut egyáltalán eszedbe? Ki ez az ember? “, akkor nincs miről beszélni. Néha persze eszembe jutott, sőt több helyről is megkerestek a toborzások alkalmával, de nem hiszem, hogy a nekem való fórum. Másrészt már aláírt szerződéseim voltak külföldre, mikor megkerestek az ajánlatokkal.
A Voice, vagy inkább az X-faktor a szimpatikusabb?
Itthon a Voice-t még nem láttam, nem tudok véleményt mondani. Általában mindegyik tehetségkutatónak vannak negatívumai, és pozitívumai. Leginkább az zavar, hogy a zsűritagok túlnyomó része jóval kevesebbet ért ahhoz a szakmához, amiről véleményt mondanak, mint a döntőbe be sem jutott profi előadók nagy része. Nem mellesleg pont ezért is esnek ki!
Miért olyan nehéz fennmaradni Magyarországon?
A világ teljes mértékben megváltozott. Magyarország piaca az átlagosnál is nagyobb mértékben szűkült be, többek között az internetes letöltések miatt.
Forrás: Hatos Niki /MédiaStyle. 2012.11.04.