Tollas Tímea – Porcukor – 40 gramm motiváció

Tollas Tímea – Porcukor – 40 gramm motiváció

Forró lélekmelengető karácsonyi ajándék: porcukrozd meg a színtelen hétköznapokat!

24 éves vagyok és kiskorom óta volt egy nagy álmom: megírni egy olyan könyvet, amely segítségül szolgálhat mások számára is. Le szerettem volna tenni valami szépet és hasznosat arra a bizonyos asztalra. Alkotni akartam. Teljes szívemből. Őszintén.

Az emberek sokszor kinevettek, furának tartottak és nem értették, hogy miért tűnődöm 11 évesen hasonló kérdéseken és felvetéseken. A környezetem rakciója minderre: “Igazi öreg lélek, gyermek testbe zárva.”

Annyiszor mondták már, hogy mesevilágban élek, hogy egy kicsit elkezdtem benne én is hinni. A mesék és az álmok világában ugyanis minden színes, tökéletesnek tűnő, cukorka szerű és olyan könnyű.  De csak látszatra. Amíg fel nem ébredünk. Akár csak Alíz, a Csodaországban tett látogatása után. Ébredés után ugyanis kendőzetlen őszinteséggel kólint fejbe a való világ. Egy hely, ahonnan nincsen menekvés és a problémákat nem lehet varázspálca suhintgatással megoldani.

Ahogy teltek az évek, rá kellett jönnöm, hogy menekülhetek mesékbe és álmokba, de azzal semmit sem érek el, a körülöttem lévő aggasztó helyzetek pedig nem fognak elcsitulni. Éppen ezért alkottam meg  a “Porcukor: 40 gramm motiváció, hízz a sikerektől!” kis könyvet, amelynek a célja, hogy a mindennapi stressz és csalódottság, általános kiábrándultság és a nehézségek bűvköréből kiragadjon Téged is, kedves Olvasó!

Úgy gondolom, hogy külső szemlélőként lehet a legjobban átlátni egy nehéz helyzetet, éppen ezért igyekeztem inspirációt meríteni nehéz történetekből, a mai világban annyiszor hangoztatott panaszos helyzetekből, különböző életutakból és azok tanulságaiból.

Egy ötlet és egy álom találkozása

Amikor a könyvet írtam, bevallom, hogy éppen a betegségem miatt kényszerültem itthon maradni, amikor hirtelen megszállt az inspiráció és alkotni volt kedvem.

Azon a februári napon, amikor itthon feküdtem, arra gondoltam, hogy mi lenne, ha most valóban megírnék egy könyvet. Számtalan kézirat és új ötlet lapult a fiókom mélyén, de éreztem, hogy az első kéziratom nem egy fantázia világról és mesékről fog szólni, hanem arról, hogy hogyan legyünk pozitívabbak a mindennapjaink során. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, akkor már vidáman vághatunk bele a mesék olvasásába és feltérképezésébe is. Azonban először önmagunkat kell jobban megismernünk.

Így történt, hogy írtam egy könyvet. Nem 300 oldalasat. Egy rövidebbet. Tele élettel és motiváló szavakkal, bíztató mondatokkal. Azon kaptam magam kis idő elteltével, hogy csak ömlik belőlem a mondanivaló, a mondatok egymás után jöttek és én gondolkodás nélkül utat engedtem nekik, hogy áramoljanak a maguk természetes útján-módján. Annyira belemerültem az írásba, hogy teljesen elfelejtettem, hol is vagyok most éppen és ki is vagyok. Csak a mondanivalóm minél élethűbb átadására fókuszáltam.

Inspirációból sosem lehet elég!

Honnan merítettem ihletet? Bizonyára sok olvasóban fel fog merülni az a kérdés, hogy 24 évesen mit érthetek én ehhez, miért kontárkodom bele a “nagyok” és az igazi “felnőttek” fontos dolgaiba. Azonban az ilyen jellegű kérdéseken csak elmosolyodom és annyit mondok:

A körülöttem lévő életunt, motiválatlan és fásult emberek sokaságából, illetve mindennapjaikból merítettem inspirációt a könyvhöz. Nem regény, így nincsenek benne elvarratlan szálak, sem valós karakterek, csupán a kendőzetlen igazság a mai világunkról.

Néhol fájó igazságokra derítettem fényt, ezután pedig következhetett a megoldás. Az alap ötletem egy olyan könyv megalkotása volt, amely támaszt tud nyújtani a nehezebb napjainkon is, mellettünk állva akkor is, amikor úgy érezzük, minden összeesküdött ellenünk és kevésnek érezzük magunkat.

A nehéz időszakokból szerettem volna kiutat mutatni az olvasó számára. És még egy kis titok: bevallom, ez a könyv egyfajta terápiás jelleggel is íródott. Egy nehéz időszakban segítséget jelentett számomra az, hogy papírra vethettem a gondolataimat, amelyek már jó ideje értek bennem és nyomták mélyen, legbelül a lelkem egyes kis zugait.

Úgy érzem, őszintén mondhatom most azt, hogy ahhoz, hogy erőt tudj adni másoknak, nem kell feltétlenül rengeteg tapasztalattal rendelkezned. A kor itt nem számít. Csakis a nézőpontod és az, hogy milyennek szeretnéd látni a világot. Ne azt kérdezd soha, hogy milyen jelenleg. Arra próbálj választ és megoldást keresni, hogy milyen lehetne.

Mit ígérhetek?

Amennyiben elolvasod a könyvemet, a negatív, lehúzó erejű gondolataid kámforrá válnak és megtanulod értékelni a jelent, pozitívabban megélni a mindennapokat. Semmi sem könnyű, de kellő kitartással Te is képes leszel rá! A kulcsszó: Bízz! Mégpedig csakis saját magadban. Másra ugyanis nem számíthatsz ebben a bolond, ám annál izgalmasabb, kihívásokkal teli csoda világban.

Ez a motivációs, pozitív üzenetekkel teleszőtt kis könyv nem pusztán egy feltételes elmélkedés, vagy művészi okfejtés az üzleti élet és a sikeres emberek nehézségeiről. Több annál. Egy vallomás és egyben segítség mindazon emberek számára, akik úgy érzik, hogy bele roppannak a megfelelésbe,abba, hogy igazán elismertek legyenek. Segítség és támasz minden élethelyzetben. Pozitivitásra sarkalló lélekmelengető. Egy csipet elismerés. A kellő porcukor adag egy ízetlen süteményhez. Ösztönző szavak, hiányolt mondatok a mindennapokra. Néhol fájdalmas igazságok. Mindannyiunk által ismert élethelyzetek.

A könyvben 40+1 ajándék napon keresztül minden egyes napra találsz majd egy apró üzenetet, amely segít az utad során.A kis üzenetek célja, hogy erőt és nyugalmat árasszanak.

Minden napi üzenet alatt üresen van hagyva egy kis hely, hogy feljegyezhesd a gondolataidat, érzéseidet egy-egy témával kapcsolatosan. Teljesen szabadkezet kapsz a könyv olvasása során. A színes, vidám és néhol igen szarkasztikus illusztrációk pedig még a legnehezebb napjaidon is megmosolyogtatnak majd.

Köszönöm, ha megszavazod a bizalmat és elolvasod a Porcukrot! Egy dolgot garantálhatok: édesebb mindennapokat!

A Porcukor ide kattintva már kedvezményesen előrendelhető, november 8-tól pedig a Libri könyvesboltokban is megtaláljátok!

Tollas Tímea – Porcukor – 40 gramm motiváció

 

Fényképek: Bálint Gábor

Haj és smink: Kopasz Daniella

Stúdiò: Fészek VIP Stúdiò

Mondd el a véleményed

Varga P. Melinda: Én hívlak élni

Baranyi Ferenc: Mulasztás