Bekötött szemmel – a CRUX újdonsága

 

Új klippel jelentkezik az egyházfai (Szlovákia) CRUX együttes. A dal a Szikra Projekt  támogatásával valósult meg.

Hol forgattátok a klipet?

A klipet a pozsonyi LOFT stúdióban forgattuk, itt készültek a dal felvételei is.

Milyen volt a forgatás?

Szerettünk volna a videóban egy kis betekintést adni a stúdiómunkálatok hangulatába, a zenei és az énekfelvételek folyamatába. A videóban a zenekar tagjai mellett szerepel Marosi Péter is, aki a dalszöveg szerzője.

Milyen volt az alkotói folyamat?

Az általa megírt szövegek általában még egy-egy közös ötletelés során kicsit alakulnak a stúdióban, így szerettük volna az alkotás ezen részét is megmutatni.

Mit kell tudni a dalról?

A zenét Igor Baar szerezte és hangszerelte, a videófelvételeket pedig Vladislava Plančíková készítette. A dal szövege alapvetően pozitív hangulatú, bátorító jellegű, amelyben szeretnénk kifejezni azt, mit is jelent számunkra bátran, bizalommal telve élni. Amikor valakinek bekötik a szemét, gyakran csak a körülötte lévő emberekben bízhat, hogy vezessék őt és mutassák neki az utat, hogy ne menjen neki semminek. Az Istenbe vetett bizalom azt jelenti, hogy megyünk tovább az úton akkor is, amikor úgy tűnik, hogy nem látjuk a jövőt, amikor úgy érezzük, hogy bekötött szemmel élünk. Ha hiszünk abban, hogy az Isten velünk van, és rábízhatjuk az életünket, nem kell félnünk a nehéz helyzetektől. Azt hiszem, hogy a jelenlegi válsághelyzetben egyre nagyobb szükségünk van erre a hitre és kitartásra.

A csapat Facebook oldala: www.facebook.com/official.CRUXmusic
A zenekar weboldala: https://www.cruxegyuttes.sk/

A csapat Youtube csatornája::

https://www.youtube.com/c/CRUXmusic

Facebook Comments

Ez a webhely a böngészés tökéletesítése érdekében cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s tövény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal cookikat használ. Ha ezzel nem értessz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookik tárolását!

Zár