Tóth Gabi, aki mindig extravagáns az elmúlt hetekben nagy változásokon ment keresztül. Először a melleit műtette meg. Elmondása szerint erre azért volt szükség, mert 12 kg-tól szabadult meg, és a nagyobb mellekkel csak nőiesebb szeretett volna lenni. Úgy gondolja, hogy a természetes hatású, arányos mellimplantátumokkal még nem tartozik a “műmellű celebek” sorába. A 24 éves énekesnő megújulásának következő lépése, hogy a hidrogén szőke rövid haját, hosszú barna hajra cserélte le.
Az egykori megasztáros szerint illik négyévente megújulni, hiszen valamivel izgalomban kell tartani az embereket. “Untam is a szőkét, egészségügyi problémák is voltak már vele, mert annyira nem tesz jót a hajnak, amikor négy éven át kéthetente hidrogénezik” – mondta a Velvetnek.
Az énekesnő nagyon jól érzi magát a bőrében és új külsejében. Olyannyira, hogy nem csak ő maga ment változáson keresztül, de zenéje is új stílusú lesz. Az imidzsváltás nagyon tetszett családjának.
Januártól új feladatok elébe is néz, hiszen a győri színházban játszik egy színdarabban. Tasnádi István: Finito című darabjában Tigris Niki karakterét fogja alkítani, aki egy lecsúszott popdíva. A premier januárban lesz látható. Gabi izgatottan várja a próbákat. Reméli, hogy a Győri Nemzeti Színházban is könnyen fog menni a beilleszkedés.
Ilyen volt…..
….ilyen lett! Szerintetek milyen?