A minap egy érdekes felhívás került a szemem elé, amit egy női magazin tett közé.
Először megmosolyogtam, aztán elgondolkodtam, végül megrémültem.
A dolog a következőképpen szólt:
Naponta kapunk olyan olvasói levelet, amiben arról panaszkodtok, hogy milyen nehéz mostanság bepasizni,
és az olvasóink több, mint a fele szingli, ezért arra jutottunk, hogy ez nem mehet így tovább!
Emlékszel, amikor a Szex és New Yorkban Charlotte olyan bulit tartott, ahova meghívta az összes csajismerősét, és az volt a beugró, hogy hozzák magukkal az egyik exüket, aki nekik már nem kell? Ez egy hatalmas társkereső partivá alakult, hiszen attól, hogy egy srác nem jön be az egyik nőnek, lehet hogy más számára pont ő lesz az álompasi!
Hamarosan elindítjuk “Napi Szabad Pasi” rovatunkat, ahova helyes és kedves srácokat keresünk,
akiket megmutatnánk az összes olvasónknak a ….-n. Ha tehát ismersz olyan férfit,
akinek nincs barátnője, szólj neki, hogy írjon nekünk a ….-ra.
Elolvastam egyszer, aztán még egyszer, harmadszorra meg már a néma “Neeeee” kiáltással fogtam a fejemet.
Tényleg ennyire rossz lenne a helyzet, ennyire virtuálissá és személytelenné váltunk volna,
hogy közös fórumra kell gyűjteni azt a néhány jó pasit, aki még van? Nem tudjuk magunktól intézni az ismerkedést?
hogy közös fórumra kell gyűjteni azt a néhány jó pasit, aki még van? Nem tudjuk magunktól intézni az ismerkedést?
Vagy egyszerűen ilyen rossz lenne a felhozatal?
Hová lett az önállóság? A vadászat, az izgalom… nesze itt az internet!
Kellően romantikus és “intim” szféra!
Kellően romantikus és “intim” szféra!
Pár hete egy szabad vasárnap délután a tévé előtt töltöttem az időt és a nagy klasszikusok egyikét a Van, aki forrón szereti című filmet néztem. A kedvenc jelenetem egyértelműen lefesti, hogy mit is hiányolok manapság a férfi-nő kapcsolatokból, sőt magából az ismerkedésből, ha még beszélhetünk egyáltalán erről.
Hirdetés
Szóval, amikor Tony Curtis kiadja magát milliomos playboynak és meginvitálja Marilyn-t a yachtjára, kezdettől fogva érezni köztük, hogy vibrál a levegő. Először szemérmes nézések, majd egyre kacérabb párbeszédek születnek, végül a kanapén Monroe szájából elhangzik, hogy:
“Nem szoktam hozzá, hogy egyedül legyek egy férfi társaságában egy yachton az óceán közepén.”
Tony Curtis meg csak sejtelmesen vigyorog és folytatódik az incselkedés szavakban és persze tettekben..:D
Imádat!:)
Hirdetés
Vagy például visszatérő bszélgetés a baráti körömben, hogy vegyünk egy amerikai sorozatot, mint az Így jártam anyátokkal-t, ahol bárban csajoznak, pasiznak és ciki, ha valaki interneten ismerkedik. Ilyenkor mindig felvetődik a kérdés, hogy ez már tényleg csak a vásznon létezik, tehát globális problémával állunk szembe, vagy csak kis hazánkban szűnt meg a személyes varázs hatalma?
Én őszintén szólva sokat szenvedek, mert nagyon szeretem, ha egy férfi kezdeményez, persze csak abban az esetben, ha én is adok apró jeleket arra, hogy léphet. A kölcsönös vonzalom lépcsőfokai, a kibontakozás folyamata az, ami igazán izgalmas és szórakoztató. Szemkontaktus vagy gesztusok által üzenni a másiknak, hogy “észrevettelek”.
Ehhez képest a fiúk többsége csak áll, mint egy boci, a lányok nagy része meg csüng a pasik nyakán, mint szőlő a fürtön.
Mi pedig az a kis százalék, akik megragadtak a régi idők nosztalgiájában, csak feszengünk, mert nem tudjuk, mit is csináljunk egy világban, ahol a legnagyobb izgalom forrása egy női magazin vagy egy ismerős- és lájkgyűjtő közösségi oldal.
Oh, apropó lájkok! Tetszel: lájk! Könyörgöm…:D Mondd inkább a szemembe, és a Tiéd vagyok!;)
Claris
Mondd el a véleményed
