A nemrég debütáló A szerelem vándora című dal kapcsán azt gondolhatnánk Vastag Csaba szerelmes. A szívhez szóló dal sorait hallgatva valóban szerelmi vallomásnak tűnik. Hiszen azt énekli „Én nem akarok senki lenni, ha nem vagy itt”, mégis azt vallja, ez a vallomás nem konkrét lányhoz szól. „Én inkább mindannyiukra gondoltam, a múltbeli a jelenbeli és a jövőbeli szerelemre ”- nyilatkozta Csabi a Reflektor riporterének, majd hozzá tette mosolyogva: “Mindig szerelmes vagyok!”
Noha lányok ezrei szeretnék tudni kiről szólnak ezek a szerelmes dalok, az énekes magánéletéről nem nagyon szokott nyilatkozni.
Egyelőre titok marad, hogy ki az a lány, aki rabul ejtette szívét. De egy véletlen elszólásból következtetve ez a lány most is jelen van az életében. Elárulta ugyanis, hogy amikor szerelmes dalt énekel, akkor mindig azokra fog gondolni, akik iránt szerelmet érzett a múltban, a jövőben, és ez így van a jelenben is.
Különbséget tesz a két tény között, hogy szerelmes-e valakibe, vagy kapcsolatban van vele. “Ha már egy kapcsolatot nézünk, ahhoz sokkal több kell, mint a ránézünk és tetszik és jól néz ki című gondolatmenet” – árulta el az X-Faktor felfedezettje. Egyébként Csabának nincs kifejezett zsánere, inkább a belső tulajdonságokat tartja fontosnak, és ehhez ragaszkodik is. A lényeg tehát nem a külső, hanem a legfontosabb a család szentsége. Bár nősülésre a közeljövőben nem gondol – de ki tudja, mit hoz a jövő.
Írta: Csákó Zsuzsanna 2012.03.07.