A Kiscelli Múzeumba az utóbbi hetekben beköltözött a Divat, és ha már így történt, a szervezők összehoztak egy kisebb árverést is, ahol 1000 forintról indultak a designer darabok, és átlagban alig keltek el 15 ezer forintnál többért.
Tehát jó vásárt csináltak azok, akik licitáltak, hiszen Léber Barbara, Lakatos Márk, Makány Márta, Pataki Ági és Zséda felajánlásaira tehették fel céduláikat. Akárcsak a Szex és New York moziban, olyan izgatottsággal ültek be a hölgyek (és urak!) a rendezvényre. Aki pedig nem akart aukciózni, az tárlatvezetésen vehetett részt, valamint előadásokon és tanácsadásokon, amelyeket profi szakemberek tartottak.
Stábunkat a kíváncsiság hajtotta, így az összes tételt kivárva, végül lecsaptunk egy igazi különlegességre, egy olyan fűzőre, amit Zséda viselt egyik videóklipjében. A bőrhatású, arany-szegecses darabot végül mi vihettük el szoros harc után! Nézd meg videónkat a nagy csatáról! 🙂
{youtube width=”560″ height=”349″}zIZIvIiBZ5M{/youtube}
Mint ahogy azt az esemény létrehozói is elmondták, szeretnék, ha a divattal kapcsolatos rendezvények is teret nyernének itthon, hiszen míg az antik- és régiséglicitálások, az ingatlan aukciók viszonylag megszokottak, addig a divat szerelmeseinek senki sem kedvezett. Talán ezért is állt az ügy mellé a Street Fashion és a FashionDays is, utóbbi oldalon olcsóbb áron juthatunk hozzá a legdrágább luxusmárkák darabjaihoz.
Hirdetés
Hirdetés
Az aukció mellett rengeteg hölgy vett részt az olasz filmgyár, a Cinecitta egykori sminkmesterének, Nicholas N. Jovanovic-nak bemutatóján is. A Nicolas Make-up Academy vezetője számos nagy színésznő, így Monica Bellucci és Catherine Deneuve szépségéről gondoskodott már, most azonban a közönség soraiból választotta modelljeit és mutatta be a hírességek make-up trükkjeit.
Mindemellett a STREET FASHION MÚZEUM kiállítás kurátorának exkluzív tárlatvezetésén is részt vehettek az érdeklődők, illetve egész este a hg.hu stylistjai segítettek a látogatóknak abban, hogy megtalálják saját stílusukat, a leginkább hozzájuk illő fazonokat és színeket.
Augusztus 21-ig látogatható a Street Fashionkiállítás a Kiscelli múzemban!
Farkas Clarissa 2012.07.24.
Mondd el a véleményed