Adele jött, hódított, és visszavonul?

Hirdetés

Az amerikai Billboard zenei magazin Az év legjobb előadójának választotta Adele-t. A brit énekesnő olyan ikonokat utasította maga mögé, mint a második helyen végzett Rihanna és az őt követő Katy Perry, vagy Lady Gaga. A magazin ranglistája többek között az egyes előadók lemezeladásai, slágerlistán jegyzett számai és a rádiós sugárzási adatok alapján készült. Adele meghódította Nagy-Britanniát, mára az egyik legkedveltebb előadóvá vált. Kijelenthetjük, hogy Someone Like You című dalával pedig örökre beírta magát a zenetörténelembe. A hétvégén ugyanis elérte a brit toplista csúcsát. Ez egy igazi zongoraalapokra épülő ballada, amely már első hallásra elvarázsolja az embert.
 
Hirdetés

 
2011 kétség kívül az énekesnő éve volt, mind a díjak mind az eladási listák szempontjából. Adele a rengeteg munka után úgy döntött, egy-két évig pihenni szeretne, új albumot csak 25-26 éves korában akar majd készíteni. Jelenleg nem is gondolkodik új dalokon. Minden bizonnyal idő kell neki, míg ismét érzelmek sora ragadja el. Hiszen rengeteg érzelem
gyűlhetett össze benne, ha ilyen felkavaróan tud énekelni. Kíváncsian várjuk, hogy sikerül e felülmúlnia saját magát, és a hatalmas sikerét. Bár ezzel teret enged másoknak, de elfelejteni nem fogja senki, hiszen mély nyomot hagyott az
emberekben. Biztos, hogy rengetegen magukra ismernek dalszövegeiben, hiszen mindenki átélte már a hatalmas szerelmet, és a szakítás fájdalmát is. Az tény, hogy végleg letette névjegyét a zene világában, de most néhány évig a régi Adele slágerekkel be kell érnünk.
 
Írta: Csákó Zsuzsanna 2011.12.13.
Mondd el a véleményed

CARAMEL SZUPERKONCERT 2011

X-Faktor: új szerelem van kialakulóban