ADVENTI Fesztivál, Fogyatékkal élők alkotói kiállítása és az óvodások találkozója a Mikulással

Hirdetés

 

09.jpg

A Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete rendezvénye

A mai zaklatott világunkban a lelkünk mélyén talán mindnyájan keresünk, várunk valamit. Várjuk a szebbet, a jobbat, a csodát. Várunk valakit, az Adventi szent időben a Kisjézus születését.

A találkozásra való készülődés, várakozás már önmagában is ünnep.

A várakozás csodája türelemre és odafigyelésre késztet. A hit és a bizalom megerősödik és az ember egyszer csak bekerül abba az áldott állapotba, amikor a szíve megnyílik a természetfeletti felé és reméli, hogy beteljesedik, amiben reménykedik.

Ez az Adventi szent idő a szeretet, az egymással törődés és az elfogadás ideje.

00000.jpg

Ezekkel a gondolatokkal nyílt meg az Adventi fesztivál december 3.-án a PÁGISZ színháztermében. Az Egészségkárosultak Nyugat Dunántúli Regionális Kulturális Fesztiváljára ezúttal is nagyon sokan jelentkeztek, többen, mint bármikor.

10.jpg

A Fesztivált megelőzte a fogyatékkal élő alkotók kiállítása,

amely a Marcal étteremben nyílt meg november 30.-án és

2017 január végéig lesz kiállítva.

11.jpg

Hirdetés

A fesztiválra érkező vendégek mielőtt a színházterembe léptek,

az aulában Boccia bemutatót nézhettek meg.

Dr. Gönczöl László.jpg

A megnyitóra megtelt a színházterem érdeklődőkkel és résztvevőkkel. A műsor előtt Dr. Gönczöl László a Fogyatékkal Élők Sportszövetségének Elnöke,

és Mesterházy Zsolt a MEOSZ elnökségi tagja mondta el gondolatait.

06.jpg

Versenyen kívül,  Sej Edit „Határtalan Dallamok” zenekara teremtett jó hangulatot karácsonyi dalaikkal. Aztán sorra jöttek a produkciók, versek, saját verset mondók, táncok, egyéni és csoportos, sőt  jeltáncosok is a-régi ismerősök, aztán a paródia.

12.jpg

A közönség biztatott és tapsolt, a zsűri jóságosan értékelt, pontozott, mert bár a részvétel a fontos, de a helyezés, a biztatás is inspirációt jelent a jövőre nézve. Volt húsz éves fellépő és volt nyolcvan éves is.

Anda Mónika, Kis Nóra.jpg

A műsorvezető anyáskodása mellett gyakorolhatták a szakma nehézségeit az egyesület fiataljai is, természetesen mikulás süvegben, hiszen nemsokára érkezett a Mikulás bácsi. Érkezett is Batyus kolléga. Ki ne ismerné az Egyesületben a Mikulás bácsi becenevét, aki  az óvó nénik segítségével nagyszerű műsort kapott az ovisoktól. Hálából aztán a jól megérdemelt csomagokat osztogatta a krampuszok segítségével.

Mikulás.jpg

El ne feledjem, volt mesemondó is aki Szent Miklós legendáját mondta el a gyerekeknek.

Jóval elmúlt hat óra, mire  elment az utolsó vendég is.

Edit.jpg

A győztesek és a helyezettek megérdemlik, hogy megörökítsük a nevüket,

De itt mindenki dicséretet érdemel, hiszen megküzdött a sérültségével,

a bátortalanságára itt biztatást kapott.

Önbizalmat ad mindenkinek, ha megtapsolják az általa előadott produkciót.

Már pedig itt mindenkinek kijárt a taps.

00.jpg

Győztesek és helyezettek kategóriánként

Ének- Zene:

1.Cserok Énekkar

Nyertes kórus.jpg

2.Meizer Istvánné

3.Piróth Endre Szociális Központ Rehabilitációs Intézmény Kórusa

Tánc:

1.Miklós Rómeó

2.Bucsuházy Dóra

Dórika.jpg

3.EESZI Győr FNO Séma együttese

Jeltánc:

1.Napsugár Anna Zenei Jeltánc Társulata

000.jpg

2.Kardos Marianna

15.jpg

Helyezés nem lett kiosztva

Vers:

1.Komka Tamás

2.Gibiczer Dóra

Gibiczer Dóra.jpg

3.Fekete Ákos

Fekete Ákos.jpg

Nép és Iparművészeti alkotás:

1.Németh Kinga

2.Fekete László

3.Piróth Endre Szociális Központ Rehabilitációs Intézmény

Adamecz László.jpg

Adamecz László zsűri elnöke

Fesztivál, a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete munkatársai, Nagy Józsefné, Horváth Tamás, Rózsavölgyi Attila, Bónyai Andrea, Kis Ágnes, Fekete Ákos, Ruffné Resztel Gabriella, Sturmné Ács Gyöngyi, Krausz Friderika, Kellerné Nagy Enikő, Buczkó Béláné Pannika, a PÁGISZ és a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola diákjai segítsége nélkül nem jöhetett volna létre.

 

Megköszönjük az önzetlen munkát a zsűri tagjainak:

Adamecz Lászlónak, Sej Editnek, Klein Jánosnak, Szalai Bélánénak, Nagy Csabánénak.

13.jpg

 A színháztermet biztosította és mindenben segítségünkre volt a PÁGISZ igazgatónője, Hatos Hajnalka.

Technikát hibátlanul levezényelte Ferenczi László.

Műsort konferálták a Mosolyklub tagjai, Kis Nóra, Gibiczer Dóra, Konyhai Beatrix, Anda Mónika.

Hirdetés
ADVENT kép.jpg

Az alkotói kiállítást rendezte és segítséget nyújtott Klein János.

csapat.jpg

Fesztivál forgatókönyvét megírta és próbálta felügyelni az eseményt,

Rapai Nándor és munkatársa Kelemen Antal.

.JÖVŐRE UGYANITT !

Cikk hír:

Napsugár Anna

siket fotóriporter

Fotó:

Nagy Edit engedélyével

Mondd el a véleményed
Dj Dominique : Minden jóra fordul, csak egészség legyen!

Dj Dominique : Minden jóra fordul, csak egészség legyen!

Együtt díjazott az RTL Klub és a Tv2 időjósa!