Álmai színpadán énekel Kullai Timi!

Hirdetés

November tizedikén, este nyolc órás kezdéssel élőzenés, két órás koncertet ad a váci Művelődési központban Kullai Timi és az All About. A Megasztárban feltűnt tehetség sztárfellépőkkel készül az estére.

Hirdetés

Mit adott neked a Megasztár?
Hogy őszinte legyek, nagyon nagy szakmai fejlődést nem érzek. De van valami, ami ennél is fontosabb talán: a rajongók. Rengeteg ember szeretetét adta a műsor, amit a mai napig élvezhetek. Azt hittem, hogy az idő múlásával majd eltűnnek, és nem! Kitartanak mellettem. Ezt pedig nagyon köszönöm a csatornának!

Miben változott Kullai Timi a tehetségkutatónak köszönhetően?

Semmiben! Szerencsére a szűkebb, és a tágabb környezetem szerint is ugyanaz az ember maradtam. Még dacosabb lettem, még erősebb, még kitartóbb. Energiát adott, hogy akkor se adjam fel, és igenis van igény arra, amit csinálok.

Hirdetés

Olvasóink talán nem ismerik annyira a csapatot! Mit kell tudniuk rólatok?
A zenekar magja, a párom és én, már 10 éve létezik. Tudtuk, hogy mi az a zenei stílus, ami előbb-utóbb kiforrja magát. Most ért meg az a banda, amire azt mondom: így marad! Ez a formáció két éve van már, és Budapest, valamint Vác környékén léptünk fel nagyon sokat. A stílusunk a táncolható Funky. Mondhatnám Jazznek is, de attól megijednek az emberek, úgyhogy inkább egy dallamos, élőzenés, kilenctagú banda vagyunk mi. (nevet) A dalok szövegeit én írom, a zenei részt pedig a fiúk csinálják meg alájuk. Magyar ember vagyok, és is picit szégyenlem magam emiatt: de minden dalunk angolul születik meg. A párom szokta magyarra fordítani őket. Magyarul nagyon nehéz olyat írni, ami nem sablonos, angolul sokkal több lehetőségem van. Míg mondjuk, angolul azt mondod, hogy missing you, az tök jól hangzik, míg magyarul a hiányzol nem olyan szép, nem olyan dallamos. Érdekes, hogy ugyanazt a dalt teljesen máshogy éneklem fel magyarul, még a hangszínem is teljesen más! Remélem, hogy előbb utóbb elfogadják az emberek, hogy magyar énekesnőként angolul énekelek. (mosolyog)

November tizedikén, szombaton Vácon lesz egy nagyobb koncerted a zenekarral. Sztárvendégek is várhatóak! Kik ők?

Minden zenekar életében eljön az idő, amikor a repertoárban több a saját dal, és már nem csak feldolgozásból áll. Csináltunk egy „Zenekar és baráti köre” projectet is, ami önmagáért beszél. Megasztárbéli a párbajtársam, Nagy Reni lesz az egyik vendégünk, akivel, azóta is tartom a kapcsolatot, és tényleg nagy szívfájdalmam volt, hogy pont vele kellett párbajoznom. Őt továbbra is pártfogoltságom alatt tartom. (nevet) Reni elfogadta a meghívást, aminek nagyon örülök, és rettenetesen készülünk! A másik vendégem pedig Nórika, aki elsőként esett ki a műsorból, vele is nagyon szoros a kapcsolatom. Mindketten kaptak saját dalt, így ők is egy teljesen más oldalukat fogják megmutatni a koncerten. Illetve lesz még 1-1 dal, melyeket velem fognak duettben előadni. Renivel a párbaj dalunkat, Nórikával pedig egy tőlünk sosem hallott számot hallhat majd a közönség. Időközben kibővültünk egy vokalistával, aki nagyon sokat segít nekünk. Két órás műsor, hatalmas show, szép fények lesznek. Az egyik álmom volt ez a színpad, ugyanis a Váci Művház kupolaterméről beszélünk. Gyönyörű szép! Ülős koncert lesz, de csináltunk pár állóhelyet is, ha netán valaki táncolni akar majd! (mosolyog)


  Forrás: Hatos Niki /MédiaStyle. 2012.11.01.
Mondd el a véleményed

“A múltat nehéz elfeledni” Egy feltörekvő szombathelyi csapat

Zenekarral képzeli el jövőjét Kvaka Andi.