Botrányba fulladt a V-tech fellépése

Hirdetés

Múlt szombat éjjel, ahogy a dal is szól, éjfél után, egy retrobuliban (Hajógyári sziget) kellett volna fellépnie a V-tech zenekarnak. De a szervezés miatt ez nem jött létre. Ugyanis a Sláger Terasz “Retrosztárok Fesztiválja” elnevezésű rendezvény szervezői nem teljesítették azokat a feltételeket, melyeket szerződésben rögzítettek.

Hirdetés

Már az elején gond volt, hiszen csúszott az egész. A fellépők sorát ugyan a Bestiák kezdte, de jókora késéssel. Őket követte a Splash, majd a Hip-Hop Boyz. A meghirdetett műsorban szerepelt az Emergency House 2012 is, de ők nem voltak jelen.

A V-tech együttes a “VIP”-ben tárgyalt a szervezőkkel, akikkel nem sikerült kompromisszumot kötni. Kefirék ezért távoztak a helyszínről.  Dajka Krisztián, az együttes gitárosa csak ennyit mondott: “Tiszteletnek nyoma sincs”. Krisztián egyébként több zenésszel (Zséda, Malek Andrea, Takács Nicolas) dolgozik együtt, és ő sem tapasztalt még ilyen esetet.

Hirdetés

Közösségi oldalukon így reagált az énekes a szombati eseményre:

Kedves Mindenki, aki ma ott volt a Hajógyárin!

Mi ott voltunk, fellépésképesen. De sajnos a rendezőség nem teljesítette a tőle elvártakat a szerőzdés szerint (és itt most nem catering-re gondolok)! Sajnos nem tudtuk megcsinálni a bulit… Ne haragudjatok ránk, tényleg nem a mi hibánk volt!

14 éves pályafutásunk alatt ilyen helyzetbe még nem kerültünk!

Sajnálom, megígérem, hogy bepótoljuk! 🙂



Írta: Csákó Zsuzsanna 2012.06.25
Mondd el a véleményed

Jön Lady Gaga parfümje! Az első hivatalos sajtóanyag!

Emma Stone így készül egy premierre!