Óriási megtiszteltetésben van része DJ Dominique-nak: az elismert zenei producer és DJ kedden a Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díját vehette át Fair Play népszerűsítése kategóriában.
Év elején hirdetett pályázatot a Magyar Olimpiai Bizottság, három kategóriában várták a sportvezetők, sportújságírók és sportbarátok javaslatait, kik azok, akik sokat tettek a Fair Play népszerűsítéséért. Kedden délelőtt tartották meg a Művészetek Palotájának Kék termében a díjátadó ünnepséget, amelyen többek mellett díjat kapott a Fair Play népszerűsítése kategóriában DJ Dominique (Várkonyi Attila). Tavaly ugyanezt a díjat Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya kapta meg.
– A fair play az életben is nagyon fontos, a sportból pedig meg lehet tanulni a küzdeni tudást és a sportszerűség szabályait. Megfigyeltem, hogy aki a sportban a fair playnek megfelelően játszik, az az életben is tisztességesen éli az életét, míg aki alattomos a pályán, attól az életben sem várhatunk mást. Bízom benne, ez a díj annak is szól, nemcsak a sportpályán, hanem az életben is sportszerűen, korrekten járok el! Mindig is fontos része volt a sport az életemnek, és amióta tehetem, segítem a fogyatékos sportot is. Három éven keresztül szorosabban együttműködtem a Magyar Speciális Olimpia Szövetséggel és büszke vagyok rá, hogy tavaly év végére több mint 100 fogyatékos (és integrált) futballcsapat alakult országszerte. A szokásos DJ Dominique és barátai koncerten rendszeresen rendezünk ilyen meccseket, tavaly például kiváló barátom, Kassai Viktor, a világ egyik legjobb bírója vezette a találkozókat – tette hozzá DJ Dominique, miután átvette a megtisztelő díjat.
Forrás: Rtl klub