A Divatikon úgy döntött, Szilveszter napján megáll egy kicsit, és visszatekint a mögötte álló évre. Rengeteg hazai és külföldi sztárról adtunk hírt, a hazai díjátadó gálákon ott voltunk és ezekről be is számoltunk. Feltörekvő zenészek álmait láthattuk megvalósulni. Így most egy kis összefoglalóval búcsúzunk az óévtől! Ez történt februárban:
Tizenharmadik alkalommal osztották ki a Story Ötcsillag Díjátadó Gálán az Érték- és a Közönségdíjakat. A gála háziasszonya Szulák Andrea volt, társa pedig Ómolnár Miklós, a Story Magazin főszerkesztője. A szakmai díjat Trokán Anna, Gémes Antos, Váczi Eszter és Egri Viktor vehette át. A közönség által beküldött szavazatok alapján a Story Ötcsillag díjat a következő kategóriákban adták át:
az év műsorvezetője Gundel Takács Gábor
az év műsorvezetőnője Várkonyi Andrea
az év televíziós produkciója az X-Faktor
a Leg-leg-leg-díj a ValóVilág
az év énekese Tóth Gabi
az év színésze Fenyő Iván
Sajnos tragédiák is történtek 2012-ben, mint Whitney Houston halála. Az énekesnőre testőre talált rá egy Los Angeles-i hotelszobában a földön fekve, de újraéleszteni már nem tudták. Az utóbbi években Whitney súlyos drogproblémákkal küzdött, karrierje is emiatt tört meg, bár a díva a visszatérést tervezte ebben az évben, első nagy fellépése a Grammy díjátadon lett volna. 48 éves volt.
Az 54. Grammy Díjátadó Gálán Adele tarolt. A brit soul-énekesnő hat kategóriában kapta meg a Grammyt: az övé lett az év legjobb albuma a 21, amely a legjobb pop albumért járó díjat is megkapta, az általa szerzett Rolling in the Deep lett az év dala és felvétele, ő lett a legjobb pop szólóénekes a Someone Like You című száma előadásáért, s őt jutalmazták a legjobb rövid videóért is.
A 9. alkalommal megendezett Nagy Valentin Ünnepre sokan voltak kíváncsiak. Nem egy olyan rajongó volt, aki több száz km-t is utazott, csak, hogy ott lehessen Miskolcon. Hiszen a szerelem jegyében tartott koncertet a V-tech zenekar és a meghívott sztárvendégek között ott volt Vastag Csabi is. Az esemény hangulatát fokozta, hogy lánykérés is történt azon az estén, a színpadon.
Palvin Barbi lett a L’ Oréal legfiatalabb szépségnagykövete. A magyar topmodell, az Icon Model Management üdvöskéje a L’Oréal Rouge Caresse ajakrúzs arca lett.
Gwen Stefani, Claudia Schiffer, Diane Kruger, Rachel Weisz, Jennifer Lopez, Beyoncé, Megan Gale – mindannyian híresek és mindannyian a L’Oréal Paris nagykövetei. Az álomcsapathoz egy ifjú magyar szépség is csatlakozott: Palvin Barbara
„Nagyon izgulok, hiszen olyan hírességek nyomdokaiba lépek, mint Claudia Schiffer és Gwen Stefani” – nyilatkozta a 18 éves magyar topmodell a WWD-nek.
Csákó Zsuzsanna 2012.12.31.