Divatikon: Ez történt 2012 júliusában!

Hirdetés


Dedikálták első albumkat az X-Faktor sztárjai! A Westendben meg lehetett vásárolni azt a CD-t, amelyen olyan slágerek hallhatóak, mint Túl késő, Lásd a csodát vagy a Mozi széles vásznon. Aki csak tehette dedikáltatott, fotózkodott az énekesekkel. Baricz Gergő, Lil C, Gyurcsík Tibi, Kováts Vera, Demes Tamás, Apollo 23, Tarány Tamás, Muri Enikő, Bagosi Alexa és a Rocktenors nagy örömmel dedikáltak Cd-re, fotóra, poszterre vagy akár pólóra. Volt olyan is, aki saját magára kérte az aláírást. 

 

Hirdetés

 


Palvin Barbi újra egy világhírű cég arcaként tűnik fel.
A gyönyörű modell nem először pózol a Victoria’s Secret katalógusaiban. Most viszont a fehérnemű cég új üzletet nyit Londonban, és az ifjú modell lesz az arca. A cég éppen az olimpiai játékok kezdete előtt néhány nappal, július 24-én tartotta ünnepélyes megnyitóját. (a Londoni Olimpia július 27-én vette kezdetét) 

 


Hatalmas tragédia Denver (Colorado állam) egyik mozijában. Egy ámokfutó 12 emberrel végzett, 38-at pedig megsebesített. A 24 éves férfi eddig ismeretlen okokból először füstgránátot robbantott a moziteremben. A nézők először azt hitték, a film (The Dark Knight Rises – A sötét lovag: Felemelkedés) effektjei ennyire élethűek, majd a fojtogató szmogra feleszmélve a kijárat felé vették útjukat, amikor is elkezdődött a lövöldözés. A legfiatalabb áldozat egy mindössze 3 hónapos csecsemő(!) A támadót a rendőrök néhány utcával arrébb fogták el, fegyvert és könny- illetve füstgránátot is találtak nála.

 


Bombaként robbant a hír, miszerint Kristen Stewart megcsalta Robert Pattinson-t, ráadásul a Hófehér és a Vadász rendezőjével, Rupert Sanders-szel! A dolog érdekessége még továbbá, hogy a színésznő nyilvánosan is elismerte a félrelépést, és bocsánatot kért párjától!

Hirdetés

 


Az Olimpiai megnyitó igazi brit életérzés volt!
Az egészet átjárta az angol popkultúra, sőt mondhatni ezek az elemek játszották a főszerepeket. Danny Boyle filmrendező hónapokon át próbált a statisztákkal és sztárokkal, közel 15 ezer fővel, hogy élesben minden akadály nélkül mehessen. Sikerült neki! Fantasztikus látvány jellemezte a 2012-es Olimpiai megnyitót. A Csoda szigetei elnevezésű másfél órás előadáson olyan nevek vettek részt, mint Kenneth Branagh, Rowan Atkinson, Vilmos és Kate, II. Erzsébet, Daniel Craig, J.K Rowling és még sorolhatnánk. Ezen felül más nemzetek kormányfői és uralkodói is a helyszínen ünnepeltek. …és David Beckham vitte az Olimpiai Lángot! 

 

Csákó Zsuzsanna 2012.12.31.

 
Mondd el a véleményed

Divatikon: Ez történt 2012 júniusában!

Divatikon: Ez történt 2012 augusztusában!