Hosszú évek óta küzdött a kórral. Nem akarta, hogy sajnálják!
Komár Lászlót sokan csak a Magyar Elvis Presley-ként emlegették. Olyan zenekarok tagja volt, mint a Scampolo, a Dogs, az Atlas, a Bergendy együttes, a Non-Stop, vagy éppen a Szemek, Szájak, Szívek. 1981-ben jelent meg első szóló lemeze, amelyet tizenhat korong követett pályafutása során. 2005-ben polcokra került könyve, a Táncoló fekete lakkcipők. 2011. november 28.-án a Hungaroton kiadó Életműdíjat adományozott az énekesnek.
Időről időre magánélete is címlapra került, többek között 2004-ben, amikor is ismét apa lett. Titokban újra elvette harmadik feleségét, Krisztinát, aki a gyógyíthatatlan kór idején is a művész mellett állt. Az előadó nem szerette volna, ha sajnálják betegsége miatt, így igyekezetett eltitkolni azt a nagy nyilvánosság előtt. Azonban ma hajnalban, kedvese karjai között végleg eltávozott közülünk.
A közösségi portálon több ismert csillag fejezi ki sajnálatát a történtek miatt:
Hajdú Péter: “Ma adta volna élete utolsó interjúját nekem! Nagyon készült rá, szeretett volna elbúcsúzni a rajongóitól. Sajnos nem volt rá lehetősége. Ma reggel meghalt egy barátom. Ma reggel meghalt Komár László! Isten nyugosztaljon Laci!!!!!”
Puskás Péter: „Egyszer felléphettem vele úgy, hogy én énekeltem az ő számát, ő pedig az enyémet, micsoda megtiszteltetés volt. Köszönöm művészúr az élményt. Nyugodj békében! „
Schobert Norbert: „Gyere kis kócos… Táncoló fekete lakkcipők…
Sosem felejtünk, a zene és a rock and roll kísérjen Utadon – sosem felejtünk Laci! Nyugodj Békében!”
„Nyugodj a legnagyobb békében Laci!!! A legnagyobb vagány volt, még az igaziak közül!!!” – tette közzé az Abrakazabra együttes, akik felléptek közösen Komárral.
„Meghalt Komár László. Nyugodjon békében, kísérje őt a zene és a rock.” – olvashatjuk Király L. Norbi lapján.
A Divatikon Team ezúton fejezi ki mély sajnálatát!
Nyugodjon békében Művész Úr!
„A halál azért oly iszonyú a szívünknek, mert egy halhatatlannak érzett valakinknek a semmibe törését látjuk csupán. A ház összeomlott: szemünknek bizonyossága, hogy aki benne volt, nem kerül többé elő. De hát a szem csak fotografáló szerszám: hideget, meleget, ízt, illatot, szellősusogást se fog fel a lencséje – hát mért éppen a lélek láthatatlanságán esik kétségbe a szemünk?!” (Gárdonyi Géza).
Írta: Hatos Nikolett. 2012.10.17.