Hallasd a hangod!

Pénteken startolt a TV2-n a The Voice. A műsor már hatalmast sikert aratott Spanyolországban, Hollandiában és nem utolsó sorban Amerikában is, ahol a zsűriben olyan csillagok ültek, mint Christina Aguilera, Adam Levine és Cee Lo Green. Nálunk Malek Andrea, Somló Tamás, Caramel és Mező Misi ítélkezik. A műsorvezető pedig a színházvilágból már jól ismert Szabó Kimmel Tamás. Nagyon sok tehetségkutató indult korábban itthon, de a Voice mégis változást hozott. A zsűri ugyanis háttal ül a színpadnak, így a versenyzőket csak a hangjuk alapján tudják megítélni. Tetszésüket egy gombnyomás segítségével fejezhetik ki, amely megfordítja széküket. Az újítás nagyon jó ötletnek tűnik, hiszen fizimiskától függetlenül mindenki indulhat, mivel végül csak a hangjuk alapján lesznek megítélve.

Az első adásban találkozhattunk már pár jó énekessel. A nagy meglepetést egy ikerpár okozta, akik egymás után léptek színpadra, ezzel viccelve meg a zsűrit. Láthattunk még korábbi tehetségkutatókon résztvevőket és volt, aki régi együttesének árnyékából próbált kilépni.
Csalódást okozott azonban Rúzsa Magdi nővére Annamária, akinek a hangjára egyik zsűritag sem fordult meg. A műsor eddig igen érdekesnek tűnik, hiszen ilyen még nem volt idehaza. Remélhetőleg nemcsak az újdonság élménye miatt tűnt jónak az első adás. Kíváncsian várom a selejtező utáni köröket, mert nem tudom, mire is számíthatok. Bár a csapatok alakítása kísértetiesen hasonlít az X-faktor mentor programjához…

Írta: Wukovics Vivi. 2012.10.15.

Mondd el a véleményed

Rájár a rúd Malek Miklósra? Kvaka Anditól búcsúzunk!

Angel: Nem szeretnék senkire sem hasonlítani!