Játék – új dallal jelentkeznek Szakos Andi és Barátai (dalpremier)

Szakos Andi Játék
Szakos Andi Játék
Hirdetés
Hirdetés
Szakos Andi Játék
Szakos Andi Játék

Játék címmel új dallal jelentkeznek Szakos Andi és barátai. Az énekesnővel ennek apropóján beszélgettünk – premier előtt. Klippremier a Divatikonon!

 

Hogyan született a dal? Milyen volt az alkotói folyamat?

Hirdetés

Király István gitáros és zeneszerző,akivel már dolgoztunk közös produkcióban éppen a saját lemezén kezdett dolgozni, amihez felkért szövegírónak, miközben ő is segít a saját dalaimat megvalósítani. Úgy alakult, hogy az első közös dalt, a Súlytalanul címűt (ami szintén vasárnap premierezik a Petőfi Rádióban) néhány ötletemmel egyetemben felmankóztam Balázs Béci barátunk stúdiójában, amit akkor a srácok annyira megszerettek, hogy azonnal véglegesítettek és éppen 3 hónapja meg is osztottuk a közönséggel. Aztán István átküldte a következő dalötletét, ami engem oly annyira inspirált, hogy egy frissítő séta közben azonnal megszületett a dalszöveg és az ének is, ami végül a Játék címet kapta. A dal egyik érdekessége, hogy ehhez először más énekest akartunk keresni, de végül Pitta kitalálta, hogy mindenképpen élő hangszereket szeretne, és profi zenészeket hívott össze a dalhoz így megkereste Varga Antalt, (akit többek között az Abrakazabra és Zenevonat produkciók által ismerhet már a közönség), akivel közösen kezdtünk agyalni a dalon, Anti basszusgitározott, Czirják Zoltán ült a billentyű mögé és Tóth Zsolt dobolt nekünk, így kezdtünk el együtt dolgozni és végül ezzel csapattal vált véglegessé a dal, ami a debreceni MMP Stúdió falai között került rögzítésre. Nagyon könnyedén és jó hangulatban telt a munka, öröm volt együtt zenélni és nagyon hamar összeállt ez a kis dalocska. Míg dolgoztunk a srácok is annyira lelkesek voltak, hogy úgy gondolták folytatni kellene a közös munkát valamilyen módon, így született meg a Szakos Andrea és Barátai nevű produkció, aminek keretein belül most először hallhatja a közönség a Játék című dalt. Sok meglepetéssel készülünk a közönségnek, reméljük, hogy a most tomboló negatív időszak hamar véget ér és megajándékozhatjuk végre az embereket koncertekkel és sok-sok dallal. A dal egyébként a szeretetről szól és arról az életérzésről, amit éppen a séta alatt éreztem, amíg a dal megíródott. Nagyon szép idő volt és a gondolataim kalandoztak mindenfelé, jó gondolatok, csodás érzések jártak át, amik aztán, mire haza értem egy egész dallá, dalszöveggé álltak össze.

Milyen volt velük a közös munka?

Mivel mindenki profi a saját hangszerein, nagyon egyszerű volt dolgozni, végülis a dal adta magát, Pittának pedig konkrét elképzelései voltak, de végül mindenki hozzá tette a maga kis dolgait. Jó hangulatban teltek a próbák, hiszen valamilyen szinten mind ismerjük már egymást korábbról. Persze még nagyon az elején vagyunk, és a csapat sem ebben a felállásban folytatja az utat, de a dal új dolgokat indított el, aminek folytatása következik.

Terveztek klippet is a dalhoz?

A dalhoz tulajdonképpen készült egy lyrics videó, amit Pénzes Bence készített nekünk, vele már dolgoztunk együtt korábban és ugye a helyzet is adta magát, hogy mostanában nem valószínű, hogy klipet tudunk forgatni. Bence viszont a mozgóképekkel mégis adott egy olyan hangulatot a dalnak, mintha egy rendes klip készült volna hozzá.

Honnan meríted az inspirációt?

Csak a magam nevében tudok beszélni arról, mi inspirál, hiszen mindannyiunknak más és más ad ihletet. Igazából engem minden inspirál, emberek, a természet, a kiskutyáim, ami jön velem szembe, mert minden hatással van rám, az ezekből érkező impulzusok azok, amik érzéseket, gondolatokat indítanak el bennem és ezektől dúdolni kezdek (bárhol,bármikor) aztán megindulnak a szavak, mondatok, néha szinte gondolkodás nélkül írom, ami jön.

Kinek és milyen gondolatok kíséretében ajánlod a dalt?

Remélem, hogy mindazok, akik majd meghallgatják a dalt, kapnak egy kis pozitív töltést ezekben a nehéz időkben és ők is képesek lesznek elhinni, hogy minden nehézség ellenére az élet csodás dolgokkal is megajándékoz bennünket, amiket csak élvezni kell, és még ha közhelyesen hangzik is, ilyen csoda a szeretet játéka is, amibe érdemes beszállni és játszani azt.

Mit lehet esetleg elöljáróban tudni a folytatásról, az új felállásról, és az új dolgokról, tervekről? Kaphatnánk egy kis 2021-es kitekintést? Jelent ez esetleg valamiféle stílusváltást is?

Stílusváltást nem tervezünk, a Játék vonalán haladunk majd tovább, és helyzet ide vagy oda, nem adjuk fel, mi igenis koncertre készülünk egy egész nagy műsorral, aminek az összeállításán jelenleg is dolgozunk. Mindannyiunknak hiányzik a színpad és sajnos egyelőre keveset tudunk találkozni, de a cél ki van tűzve és tele vagyunk ötletekkel, de természetesen a saját dalok mellett régi nagy énekesnők dalait is megidézzük majd. Azért a jelenlegi helyzetnek mégis van némi pozitív oldala is, rengeteg időnk van felkészülni, dalokat írni, alkotni és minden kötöttség nélkül zenélni, csak úgy magunknak. Ugyan a várakozás néha kiborító, de szinte érzem milyen felemelő lesz az első koncert, amikor ismét színpadra állhatunk és szerintem nem csak a mi oldalunkról, hanem a közönség szemszögéből is.

Mondd el a véleményed

Sikeres Napsugár SOHA NEM MONDD, HOGY SOHA dala – Klip premier

A stílusos férfiak webáruháza – Trendhim