Lélegzetelállító táncával kápráztatja el a közönséget Maurer Milán
Egy hangot sem hallani a kimagasló tehetség produkciója közben, amikor méterekkel a föld felett levegő-táncol. A Fig_Ht című előadás lehengerelte a korábbi nézőket, a nagy sikerre való tekintettel ismét műsorra tűzték, ezúttal november 23-án és 24-én este a Nemzeti Táncszínházban láthatják az érdeklődők. A kicsit sem veszélytelen darab közben érzi magát igazán felszabadultan a fiatal táncművész.
A FrenÁk Társulat és az R_ Társulás (az előadóművészek alkotói munkájának részvételével – közös alkotói platform) új kreációjának tematikáját a 2020-as év világot megrázó új kihívása inspirálta, hiszen a FrenÁk koncepciókban és elképzelésekben örökös kérdés megtalálni a kiutat egy zárt és látszólagos lehetetlen helyzetből.
– Ez a legújabb Frenák Pállal közösen készített produkciónk. Az emberi lét átalakulásai, filmszerű snittekben való megjelenítés. A bennünk és külvilággal folytatott harcunk leképezése. 2015 februárja óta vagyok a társulat szólistája. Hosszú és szép idő. Frenák Pálnak nagyon sokat köszönhetek. Ő egy igazi mester, aki vezet az utamon. Megköveteli a művészi maximalizmust, és hogy át kell adnunk magunkat a színpadon, hogy megszülethessen a csoda a tánc nyelvén. Csodálatos érzés a színpadon fejjel lefelé, a föld felett méterekkel lógni. 2016-tól kezdve volt szerencsém sok függesztéses technikával foglalkoznom. De ez az eddigi legmerészebb, legcsodálatosabb érzés. Adrenalin, felszabadultság és maga a repülés érzete. Olykor-olykor mindenkinek van félelemérzete, de veszély az nincs. Bízom a koreográfusban, az alpinistában és a kollégáimban – részletezte Maurer Milán.

További információ: https://www.frenak.hu/
https://www.youtube.com/watch?v=vnXhrXpEVlk