Meztelen modell várandósan a kifutón!

 

Manapság már nem újdonság, hogy a modellek terhesen is levetkőznek néhány kép erejéig. Viszont arra még nem igazán volt példa, hogy egy modell a kifutón vonul végig terhesen, ráadásul meztelenül.

Robyn Coles kalaptervező a londoni divathéten tartott bemutatóján a modellek egy szál kalapban, onnantól lefelé pedig anyaszült meztelenül vonultak a kifutón. A London Fashion Week legfeltűnőbb modellje minden bizonnyal a teljesen meztelen, terhes Sophia Cahill volt. A 28 éves anya már második gyermekét várja. Kilenc éves kisfiát, Bailey-t szinte egyedül neveli és születendő gyermeke apja is elhagyta, amikor 11 hetes volt. Így a második babát is egyedül kell nevelnie. Emellett beteg édesanyjáról is ő gondoskodik és a pucér vonulást pedig a pénzért vállalta el, mert a családjának szüksége van rá.

Dolgoznom kell, fizetni a számlákat, emellett Bailey-t nevelni. Nagyon nehéz ez egyedül.” – mondta Sophia.


A kismama láthatóan egyáltalán nem szégyenlős. Elmondása szerint voltak olyan pillanatok, amikor kicsit meghátrált a kifutón, de szerinte a várandós test szép, és nem kell rejtegetni, mint valami szörnyűséget. “Egyes nők úgy érzik hatalmasak és csúnyák. De szerintem szexi és nőies. A férfiaktól is ezt hallom vissza.”

Írta: Csákó Zsuzsanna 2012.03.05.

 

Mondd el a véleményed

Sztárom a párom: Helene Swedin & Luis Figo

Justin Bieber-t kifigurázta az Apple?