Miből lett a Cserebogár: Pokorny Lia

Hirdetés

Pokorny Lia közel húsz esztendeje szerepel színházak darabjaiban. A sikert azonban a Beugró műsora, illetve az idei Csillag Születik hozta el számára. Ilyen volt, ilyen lett az egy gyermekes színésznő.

Hirdetés

A Csillag Születik zsűrijében gyakran látjuk nevetni, de könnyekre fakadni is.
 

Hirdetés

Pokornyi Aurélia 1971. november 23.-án született Hatvanban. A Nyilas csillagjegyű színésznőt már egészen kiskorától izgatta a színház világa, ám a Színművészetire még a második próbálkozásra sem vették fel. 1993-ban csatlakozott a Pinceszínházhoz, ahol több mint négy évet töltött el. Ezután lett tagja az Atlantisznak, majd 2002-ben az Újszínháznak.

Lia hajszíne gyakran változik, hol sötétebb, hol pedig világosabb tónusban pompázik, ám az mindig harmonizál zöld szemével, és fehér bőrével. Öltözékére leginkább az egyszerűség, letisztultság jellemző.

Lia szinkron színészként is nagy munkákat tudhat magáénak, többet között az ő hangjával találkozhattok az Ősz New Yorkban,  40 nap 40 éjszaka,  a Mátrix, a Csajok a csúcson, vagy éppen a Trója című filmekben. Az igazi átütő sikert a rögtönzésekből, és helyzetgyakorlatokból álló Beugró műsora hozta meg számára. Ugyan a show csatornáról csatornára vándorolt, mégis igen népszerűvé vált a közönség, a színház világ kedvelői körében.


A Beugróban mind szellemileg, mind testileg kihívások vártak a színészekre.
 

A Csillag születik zsűrije féltve őrzi magánéletét. Azonban az nem titok, hogy korábban hat esztendőn át volt a szintén színész Csányi Sándor párja. Egy közös gyermekük született, az immáron kilenc esztendős Marci. Lia több díjat vihetett már haza, többek között ővé lett a Vidor Fesztivál Colombina a legjobb női szereplő (2005)-, Paulay Ede (2008)-, Story Érték (2009)- trófeája, legutóbb pedig a Glamour magazin olvasó ítélték neki oda az Év színésznője elismerését.

Írta: Hatos Nikolett. 2012.04.11.

Mondd el a véleményed

Divatikon Team: Bemutatkozik Clarissa!

Gönczi Gábor és Tatár Csilla: Egységben az Erő!