Őrületes koncerttel zárta az évet a Magna Cum Laude

Hirdetés

Mi sem hagyhattuk ki 2012 legnagyobb decemberi koncertjét, melyet a gyulai zenekar, a Magna Cum Laude adott. A sláger-gyáros csapat évek óta megrendezi budapesti nagy koncertjét. A tavalyihoz hasonlóan, idén is a Syma Rendezvényközpontban bulizhattunk a Magna slágerekre.

Hirdetés


A tavaly novemberében megjelent Belső Égés című album dalait is mára már sok rajongó kívülről énekelte az együttessel. Szórakoztató és különleges hangulattal ajándékozta meg a közönséget a zenekar. A Magna Karácsony ismételten egy igazi vidéki hangulatú családi mulatság volt. Helyben sülő disznótoros és Magna Pálinka standok segíttették alapozni a hangulatot. Emellett a MCL rajongók nagy örömére ajándék tárgyakat (póló, karkötő, stb) lehetett vásárolni. Az új album dalai mellett olyan slágerek is felcsendültek, melyek már a közönség kedvenceivé váltak.

Hirdetés


A srácok megszínesítették a palettát a Színezd újra, az Átkozott nők, Vidéki sanzon, a Főnököm, vagy a Pálinka dal című fülbemászó slágerekkel. Senkinek sem kell bemutatni az együttest, hiszen, szívhez szóló dalaik, emberközeli stílusuk révén sokak kedvencévé váltak alig több mint egy évtized alatt.


A teltházas koncerten Mező Misi, Kara Misa, Szabó Tibi, Kilián Imi alkotta együttes idén is kitett magáért. Sőt!  A hatalmas színpad, hang-, fény- és vetítéstechnika segítségével a Magna a Belső Égés dalai mellett sok korábbi slágerrel fokozta az est hangulatát.

Fantasztikus látvány volt…


Olyan lesz ez az este, mint egy változatos utazás, akár az élet. Minden évben igyekszünk kicsit többet és valami újat adni az évközbeni koncerteknél. Eddig sikerült újra és újra felülmúlni az előző évi nagykoncertjeinket, most is ezt szeretnénk. Idén egy színházi díszlettervezővel dolgozunk együtt! Valami igazán extrát, újat szeretnénk mutatni látványban, hangulatban, na meg sok meglepetéssel! – nyilatkozta a koncert előtt Mező Misi. A képek láttatják, hogy Misinek igaza volt. Varázslatos volt ez az este.

Misi a közönség soraiban, a közönségével együtt énekelt…

A fiúk elmondhatják, hogy ismét egy felejthetetlen koncert emlékeivel térhettünk haza. Tény, hogy kortól és nemtől függetlenül népes rajongói tábort tudhat a magáénak a banda. A koncert vége után, akinek még nem volt elég a buliból, az folytathatta a mulatozást a helyszínen. Ugyanis DJ Radnai retro bulija koronázta az estét.

 

 

 Csákó Zsuzsanna 2013.01.03.

 Képek: MCL
Mondd el a véleményed
alt

Top 8 sokkoló fordulat 2012-ben

alt

A legstílusosabb sztárok 2012-ben