Vastag Tomi igazi társra lelt

 

Tomi imádja a kutyusokat és szívén viseli a sorsukat. Régóta vágyott egy saját kutyára, és nagyon boldog volt, amikor Lizi hozzá került. Úgy véli igazi társra leltek mindketten. Ha ideje engedi, akkor a közeli parkban tesznek nagy sétákat. De ha éppen próbára kell menni, Tomi akkor is magával viszi kutyusát, hiszen Lizi nagyon nyugodt természetű.

Új slágerének címe is Igazi társ címet kapta, amely a szeretetről, és a hűségről szól. Állatbarátként úgy érezte, tennie kell valamit. Így hát úgy döntött csatlakozik ahhoz a kezdeményezéshez, amely a Vigyél Haza Alapítványon keresztül az Illatos úti kutyákat támogatja. Az akció mottója: „Jótett helyébe jót várj!”. Tomi új slágerével szeretne hozzájárulni az akcióhoz. Mégpedig olyan formában, hogy új slágere két változatban is hallható azon az exkluzív CD-n, ami csak a közismert állatáruházakban lesz kapható február 28-ig. A fiatal énekessel találkozhattok is, mert ezt a különleges lemezt szerte az országban 10 állati áruházban dedikálja is. A megmozdulás mottója által nem csak a lemez megvásárlásával teszel jót a kutyusoknak, ugyanis minden CD tokban található egy kuponfüzet, amely 2700 forint értékű kedvezményre jogosít fel. Így minden eladott lemez után az állatáruház 200 forinttal járul hozzá a menhelyeken lévő állatok megsegítéséhez. Sok kisállat gazdi nélkül tengődik a menhelyeken. Ha Te is szeretnél segíteni, akkor annyi a dolgod, hogy vásárolsz ebből a különleges CD-ből, akár saját részre, akár szeretteid részére.

Írta: Csákó Zsuzsanna 2012.02.02.

Mondd el a véleményed

Sztáranyukák a legjobb nők versenyében

Mi lányaink a Numero Magazinban